Bukaresti kirándulásra hívja a Hargita megyei középiskolásokat az országos, illetve a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság. A háromnapos program a főváros nevezetességeit ismertetné meg a hátrányos helyzetű diákokkal.
2011. november 15., 17:132011. november 15., 17:13
2011. november 15., 18:062011. november 15., 18:06
A román parlament épületét is végigjárhatják a fiatalok
A Fővárosom Bukarest! program keretében mintegy 80 szociálisan hátrányos helyzetű fiatal számára nyílik lehetőség ingyenesen részt venni egy háromnapos kiránduláson – tudtuk meg Koronka Sándortól. A megyei igazgatóság programfelelőse kifejtette, a résztvevők olyan 14-18 év közötti diákok, akiknek családjukban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 300 lejt, emellett egyéb kritériumoknak is eleget kellett tenniük. Mint megtudtuk, a megye középiskolái két fiatalt jelölhettek az útra, a legtöbb tanintézmény élt is a lehetőséggel, így a helyek hamar beteltek.
„Ez egy lehetőség a szerényebb anyagi körülmények között élő fiataloknak, hogy megismerjék az ország fővárosát” – magyarázta a programfelelős. A kirándulást a november 18–20. közötti időszakra hirdette meg az országos igazgatóság, az időpont viszont, objektív okok miatt, 25–27-re változott.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!