Az RMDSZ kérésére a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) visszavonta a közigazgatási átszervezésre irányuló tervezetét, amelyet korábban a parlamentben iktatott – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Hallgatólagosan elfogadta a szenátus kedden az ikreket nevelő családokat segítő törvénytervezetet – számol be róla az Agerpres.
Népszavazást tartanak vasárnap, az államelnök-választás második fordulójával egy időben a Maros megyei Koronkán. A helyieknek arról kell nyilatkozniuk, hogy beengedik-e a családi házak mellé, közé a tömbházakat, vagy sem.
Cáfolták a TikTok képviselői az EP-ben tartott keddi meghallgatáson, hogy a romániai elnökválasztás első fordulója előtti időszakban a közösségimédia-platform előnyben részesítette volna a Călin Georgescu jelölthöz kapcsolódó tartalmakat.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás november 24-i első fordulójának eredményeit hitelesítő alkotmánybírósági határozat – írja az Agerpres.
Burista Emese és Benedek Szabolcs a Csoma Szobája Alapítvány önkéntes programjának köszönhetően jutott el a Himaláján található Zanglába. Az önkéntes munka célja a 240 évvel ezelőtt született Kőrösi Csoma Sándor egykori lakóhelyének restaurálása volt.
A védőoltások megváltozott igénylési módja miatt az előző szezonban lecsökkent a beadott influenza elleni oltások száma Hargita megyében, de az új szezon kezdete óta növekedés tapasztalható.
Az újkori demokráciában példátlan módon Kovászna megye lakosságát kizárólag az RMDSZ-esek képviselik a parlamentben: újrázhatnak a szövetség elmúlt négy évben mandátumot szerzett képviselői és egy helyett két háromszéki szenátora lesz.
Hátrányos helyzetű iskolásokat támogat a Rotary Club csíkszeredai szervezete a szombati karácsonyi jótékonysági koncert bevételeiből. A Karácsony regéje című koncertet a Segítő Mária Gimnázium kollégiumának dísztermében tartják szombaton 18 órától.
Különleges élményeket ígér a ma kezdődő gyergyószentmiklósi városünnep eseménysora. A Szent Miklós Napokon a családok, gyerekek és fiatalok vannak a fókuszban.
Ünnepi adománygyűjtő kiállítást szerveztek Csíkszeredában a fogyatékkal élők világnapján, december 3-án. Az asztalokon voltak gyertyák, koszorúk, sapkák, sálak, sütemények, de még rajzokat is állítottak ki.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
Megfenyegette volt barátnőjét a közösségi médiában egy háromszéki férfi, a rendőrség eljárást indított ellene és távolságtartási végzést bocsátott ki a nő védelme érdekében.
Megkaptuk az RMDSZ-től a Szövetségre leadott szavazatok egyes statisztikáit, némelyeket a helyi szervezetektől, némelyeket az országostól. Ennek megfelelően látni, hogy hol szavaztak a legtöbben az RMDSZ-re.
Jogosítvány nélkül vezetett egy fiatalember a Kovászna megyei Felsőrákoson, rajtakapták a közlekedésrendészet munkatársai és eljárást indítottak ellene.
Várhatóan 10 szenátorral és 21 parlamenti képviselővel lesz jelen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román törvényhozásban – adta hírül keddi közleményében az érdekvédelmi szervezet.
Nem csupán egy könyv, hanem az író személye és hitvallása is közelebb kerülhet hozzánk december 3-án 18 órától a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, Mátyus Melinda Inkább az enyém című kötetének bemutatóján.
A munkanélküliségről szóló legfrissebb adatok szerint a három székelyföldi megye közül kettőben nőtt az állástalanok aránya novemberre.
A Solidaris Egyesület Kolozsváron és Marosvásárhelyen is hetente oszt szét a rászorulók között meleg ebédet a hidegben, de különbség van a két város hozzáállása között. Míg egyik helyen épphogy megtűrik őket, a másikon támogatólag fogadják.