Donald Trump szerint Ukrajna – az Európai Unió és a NATO támogatásával – képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit – az amerikai elnök erről közösségi oldalán fejtette ki a véleményét kedden.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga – közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.
Egy autó sodródott le az útról a Segesvárhoz tartozó Venk (Venchi) területén kedden este. A balesetben egy férfi és egy nő sebesült meg, egyiküket súlyos állapotban szállították kórházba.
A csíkszeredai katonai alakulat 4,5 hektáron építkezik katonák táborozásának és kiképzésének biztosítására. A szécsenyi gyakorlótér közelében többfunkciós konténerek kihelyezését tervezik, az ehhez szükséges tereprendezés már zajlik.
Számlafizetéskor nem kell felmutassák az energiautalványt az arra jogosultak, a rendszer észleli a támogatás meglétét. Kiutalták az energiaszegénységben élők nagy részének a júliusi és augusztusi energiautalványokat.
A politikai kivégzésére irányuló újabb kísérletnek nevezte Diana Iovanovici-Șoșoacă a legfőbb ügyészség kezdeményezését, amellyel mentelmi jogának megvonását kérte az Európai Parlamenttől.
A bukaresti négypárti kormánykoalíció jelenlegi összetételében folytatja a munkát azoknak az intézkedéseknek a meghozatala érdekében, amelyekre felhatalmazást kapott a parlamenttől.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 65 éves ialomițai férfit, akit egy 12 éves lány szexuális zaklatásával gyanúsítanak. Az eset több alkalommal is megtörtént, egy nyilvános buszon is. A gyanúsítottat a lány édesanyja jelentette fel.
A romániaiak továbbra is alacsony áron juthatnak hozzá 17 alapélelmiszerhez, miután a kormánykoalíció a termékek kereskedelmi árrésének meghosszabbítása mellett döntött.
Október 1-től tesztüzemmódban indul újra a fizetéses parkolás Gyergyószentmiklóson. A képviselő-testület kedden fogadta el az ehhez szükséges határozatot. Szerződéskötés közelébe került az új mobilitási projekt, ennek költségvetését aktualizálták.
Meghalt a fürdőkádban egy hatéves fiú kedden Temesváron.

A tekei tejfeldolgozó üzem egyik helyiségében a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják.
A koalíciós pártok vezetőinek keddi ülésén született megállapodás értelmében a kormány meghosszabbítja az alapélelmiszerek árrésstopját – közölte Marius Budăi szociáldemokrata párti (PSD-) képviselő.
2024 óta működik a sepsiszentgyörgyi Lábbusz program az őrkői roma gyerekek számára. Az elmúlt egy évben több mint 50 óvodást kísértek el reggelente a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület mediátorai, idén a résztvevők száma a 200 főt is meghaladhatja.
Miután több lakos is panaszt fogalmazott meg amiatt, hogy az elektronikus személyazonossági kártyával rendelkezőknek külön dokumentummal kell a lakhelyüket igazolniuk, Ráduly István, Kovászna megye prefektusa erre a gondra is megoldást ajánlott.
Újabb próbálkozás történik Sütő András szobrának felállítására Marosvásárhelyen, 16 évvel az első döntés után. A marosvásárhelyi tanácsosok ismét szavaznak arról, hogy emléket állítanak az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjának.
A NATO elítéli az észt légtér orosz megsértését, a katonai szövetség válasza Oroszország meggondolatlan cselekedeteire erőteljes lesz – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
Négy nap alatt öt közúti baleset történt Háromszéken. A sofőrök közül hárman alkohol befolyása alatt vezettek, többek között az a tanulóvezető is, aki nekiüközött egy villanyoszlopnak Oltszemen.
Egy 21 éves gyulafehérvári nő feljelentést tett, miszerint megerőszakolta egy férfi, aki ügyfélnek adta ki magát abban a szállodában, ahol dolgozik. A támadó erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítette szexuális kapcsolatra.