Úgy tűnik, Romániában mindenféle következmény nélkül lehet szidalmazni, becsmérelni bennünket. Legalábbis erre utal a (kézdivásárhelyi) magyarokat még májusban nyilvánosan „lebozgorozó” Tulcea megyei férfi ügyének „ejtése”.
Siklódy Ferenc csíkszeredai grafikus több mint húsz éve kezdte el monumentális vállalkozását: közel 400 rézkarcon örökítette meg Székelyföld művészeit, mestereit és alkotóit, létrehozva a vidék gazdag kulturális örökségének arcképcsarnokát.
A gofri nagyon finom reggelire, porcukorral meghintve vagy házi szederszósszal is kínálhatjuk.
Meghaladták a kétmilliárdos bevételt a Nemzeti Filmintézet (NFI) által támogatott magyar filmek az első három negyedévben a mozikban.
A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 57 perckor Szatmár megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.
Idén október 23-án rendhagyó, közösségi megemlékezést szerveznek Gyergyószentmiklóson. Fáklyás menet vonul a főtérre, transzparenseken jelennek meg az 1956-os, vagy akár a mai követelések.
Év végére már pontosan látszani fog a beruházások állami leállításának a negatív következménye a vállalkozói szférában. A Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a megszorítások kedvezőtlen hatásai már most tapasztalhatók.
Több utcában is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen szerdán, különböző időpontokban. Mutatjuk, hogy mire készüljenek a gépkocsivezetők.
Helyenként „ketyegő bombának” bizonyult a csíkszeredai városháza épülete, még épp időben fogtak hozzá a felújításához idén nyáron – hangzott el a keddi helyszínbejáráson, ahol a sajtó képviselői is betekintést nyerhettek a felújítási munkálatokba.
Az elmúlt hónapok ellenőrzéseinek eredményeit osztotta meg a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség, amelynek élén új vezető, Farkas István Levente áll.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Bukarest negyedik kerületi bírósága kedden elrendelte annak a 20 éves fiatalembernek az előzetes letartóztatását, aki hétfő délután halálra gázolt egy babakocsit toló 35 éves nőt a főváros Berceni nevű sugárútjának egyik gyalogátjáróján.
A Hargita Megyei Törvényszéken kezdődött meg annak a pernek a tárgyalása, amely hivatali visszaélés miatt indult Gálfi Árpád, Székelyudvarhely volt polgármestere, és négy városházi alkalmazott ellen. Az első tárgyalást elnapolták.
Bár naponta érkeznek a barnamedvék okozta károkról szóló bejelentések, csupán a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta alig felét teljesítették idén a vadásztársaságok Maros megyében.
Két árva medvebocsot fogad be ideiglenesen a marosvásárhelyi állatkert, mivel már túl nagyok a balánbányai visszavadító központhoz. Az állatkertben biztonságban lesznek.
Égettműanyag-szagot érzett a rendőrautóban a járőregység, és amikor ki akartak szállni a szolgálati Polóból, beragadt a központi zár. Amit pedig ezután tapasztaltak, elmenne egy bohózatba is – szellőztette meg a sztorit az Europol szakszervezet.
Az a cél, hogy még idén helyreállítsák a székelyudvarhelyi Vár utcában elbontott fémszerkezetű hidat, amely balesetveszélyessé vált az elmúlt években. Hamarosan forgalmi változásokat iktatnak be, hogy enyhítsék a munkálatok miatti torlódásokat.
Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.