190 ezer lejnyi adomány érkezett eddig az Együtt Parajdért – Tartsuk életben Sóvidék szívét kampány számlájára, ebből 100 ezer lejt belépőjegyek vásárlására fordítanak, és ezeket tovább hasznosítják, hogy még több turistát vonzanak a térségbe.
A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.
A már elfogatott hitelfelvételről lemond a székelyudvarhelyi önkormányzat, ugyanakkor két pénzügyi intézményt versenyeztetnek meg egy 20 millió lejes kölcsön mielőbbi folyósítása érdekében. Európai uniós projekteket fizetnének ki az összegből.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az áramtermelő-fogyasztókra (prosumerekre) vonatkozó előírásokat módosító jogszabályjavaslatot.
Hasznos szegmenssel bővíti szolgáltatási körét a TEGA Rt. A sepsiszentgyörgyi székhelyű köztisztasági vállalat október 15-től rágcsáló- és rovarirtásba kezd.
Feltörte két fogvatartott a Târgu Jiu-i börtön informatikai rendszerét, és módosította a büntetésekkel, az intim látogatásokkal és a rabok vásárlásaival kapcsolatos adatokat.
Egy szatmárnémeti iskola egyik termében repedés keletkezett a falon, egy másik épületről pedig téglák hullottak le a szerda reggeli földrengés nyomán – közölte a Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az eJobs állásközvetítő platform felmérésében megkérdezettek mintegy 76 százalékát bevallásuk szerint jelentősen érintették az elmúlt időszak áremelkedései.
Sepsiszentgyörgy több kereszteződésében már működnek az új jelzőlámpák, de egyelőre a régi, hagyományos program szerint. Az intelligens forgalomirányítási rendszert valószínűleg október végén, az iskolások vakációja alatt kezdik el tesztelni.
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnökének gratuláló levelét adták át az erdélyi Sántha Xénia hegymászónak szerdán a Csíkszeredai Főkonzulátuson, kiváló teljesítménye elismeréseként, amely a 8163 méteres hegycsúcs meghódítását jelentette.
Donald Trump elnök az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését adományozta posztumusz Charlie Kirknek, a közelmúltban politikai gyilkosság áldozatává vált aktivistának kedden.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Átadták az első ajándékcsomagokat a Babakelengye program keretében Nyárádszeredában.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) szerdán közölte, hogy az egészségbiztosítások jelenlegi informatikai platformját (PIAS) 2026-ig fogják használni, amikor egy „modern, biztonságos és könnyen elérhető” rendszer váltja fel.
A csíkszeredai Mikó-vár falai között nyílik kiállítás Siklódy Ferenc grafikus 26 éven át formálódó monumentális sorozatából: a székelyföldi képzőművészek arcképcsarnoka. A közel négyszáz portré a régió művészeit és kulturális örökségét idézi meg.
Újabb földrengés történt szerda reggel Romániában. A földmozgást ezúttal Buzău megyében észlelték 8 óra 31 perckor, és 3,3-as erősségű volt a Richter-skála szerint.
A Szeben megyei ügyészség őrizetbe vett, majd előzetes letartóztatásba helyezett egy 52 éves nőt és egy 53 éves férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra vertek egy 67 éves férfit, majd elásták a holttestét.
A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa október 16-án Fráter Olivér történész könyvbemutatójára és előadására várja az érdeklődőket, amely Kratochvil Károly, a székely hadosztály parancsnokának sokoldalú életútját mutatja be.
A harmónia anatómiája címmel nyílik kiállítás Miklóssy Mária sepsiszentgyörgyi festőművész munkáiból október 18-án – a Magyar Festészet Napján – 18 órától a Vigadó Művelődési Központ dísztermében.