A romániai alkalmazottak 69 százaléka állítja, hogy munkája hatással van általános jóllétére, miközben mindössze 37 százalékuk kap nem pénzügyi juttatásokat munkáltatójától.
Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.
Ha a piac arra rendezkedik be, hogy itt válság lesz, akkor ennek megfelelően fog cselekedni – hangsúlyozza a rossz előfeltételezések veszélyét Csepeti Ádám közgazdász, akivel Románia és a szűkebb térség lehetőségeiről, kihívásairól beszélgettünk.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.
Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.
A gyulai Székely Aladár Fotóklub negyvenéves jubileumi tárlata a Csíki Moziban nemcsak a fotográfia művészetét ünnepli, hanem egy évtizedeken át tartó barátság történetét is, amelyben a fény az összetartozás szimbólumává válik.
Egyre több beteget műtenek meg a korszerűen felszerelt csíkszeredai intervenciós kardiológiai központban, amely 2023 januárja óta működik a megyei sürgősségi kórházban. Csak idén több mint 550 pácienst láttak el.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
Minden nap új próbatételt jelent a szakmája dr. Susányi Ervin József számára. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Nagybányáról származó infektológus szakorvosával a fertőző betegségekről és a megelőzésről beszélgettünk.
Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A kormányfő azt mondta, meg van szokva az ilyen dolgokkal.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről egy férfi szombaton Râmnicu Vâlceán, még mielőtt a helyszínre riasztott tűzoltók felfújhatták volna a légpárnát. A zuhanást követően az 52 éves férfi életét vesztette.
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására kell átfogó stratégiát kidolgoznia annak az új tudásközpontnak, amelyet Csíkszeredában hoztak létre. Ebben nyújt szakmai és anyagi támogatást a magyar kormány.
Az egyhetes őszi vakációban Csíkszeredában és a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgyön is megnyitják a jégcsarnokot a nagyközönség előtt is.
Nicușor Dan államelnök szombaton kijelentette, a román hadsereg korszerűsítése prioritást jelent, mivel nem elég azt mondogatni, hogy békét akarsz, tenni is kell érte azzal, hogy felkészülsz a háború elbátortalanítására.
Súlyosan megsérült egy 41 éves robogós szombaton Székelyudvarhely közelében, kórházba szállították.
Két földrengés is volt szombaton a Vrancea szeizmikus térségben. A kettő között egy óra sem telt el.
A magyar tagozatos diákok a magaviseleti jegy csökkenése esetén eleshetnek a Szülőföldön magyarul támogatástól is.