Nyolc megyére és a fővárosra narancssárga, több régióra sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a hőség miatt szerdán. Erdélyben, Máramarosban és Körösvidéken zivatarok is várhatók.
Túl korán távozott az élők sorából – így búcsúzik a csíkszeredai 61-es hegyivadász dandár katonatársuktól, attól a 41 éves férfitól, aki kedd délután közlekedési balesetben vesztette életét Csíkszereda és Csíkcsicsó között.
Nagy népszerűségnek örvend a sepsiszentgyörgyi okospad: a kisebb gyerekek fantáziáját éppúgy megmozgatja, mint a kiskamaszokét, akik este rajzanak a környékén: naponta átlag 60-an kapcsolódnak rá.
Az év elejétől mostanig csaknem kétezer sofőrt ért pszichoaktív szerek hatása alatt történő gépjárművezetésen a rendőrség Romániában.
Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek szerdán reggel, amikor Nyárádremetén egy fafeldolgozónál – ahol üzemanyagraktár is volt – tűz ütött ki.
Székelyföldről, Gyergyóremetéről származó, Magyarországon sikeres vállalkozást felépítő üzletember Balázs Attila. A Bayer Construct vezetője nagyon ritkán ad interjút a sajtónak, most viszont elfogadta a felkérésünket.
A kórházban hunyt el az a vétlen autós, aki kedd délután súlyos sérüléseket szenvedett a Csíkszereda és Csíkcsicsó közötti balesetben.
A fiatalok közösségi életbe való bevonódását szorgalmazó Com’on programba Sepsiszentgyörgyön idén a nevezési idő lejártáig 46 kezdeményezést regisztráltak.
Ötperces teszt öt év nyugalomért – ezzel a meggyőző mottóval ajánlják a Siménfalva és Etéd községben élő nők figyelmébe az ingyenes vizsgálat lehetőségét a méhnyakrákszűrési program koordinátorai.
Vontatottan halad a csíkszeredai új kórházi részleg építésének előkészítése. Az épület, amely a tüdőgyógyászati és a fertőző betegségek osztályának ad majd otthont, a talajviszonyok miatt a korábban kiszemelt helyszíntől távolabb készül el.
Elhunyt Toto Cutugno olasz énekes-dalszerző, a L'italiano című világsláger előadója. Az olasz popzene egyik legnagyobb sztárja, aki többször koncertezett Budapesten is, hosszú betegség után, 80 évesen halt meg kedden egy milánói kórházban.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
A hétfői többórás, a város több részén is tapasztalt sepsiszentgyörgyi áramszünetek kapcsán, melyek kedden is megismétlődtek, Antal Árpád polgármester összehívta a katasztrófavédelmi bizottságot is.
A tegnapi többórás és a város több részén is tapasztalt sepsiszentgyörgyi áramszünetek kapcsán, melyek ma megismétlődtek, Antal Árpád polgármester összehívta a katasztrófavédelmi bizottságot, illetve az Electrica ármaszolgáltató igazgatóját is kérdőre vonta, késő délután pedig sajtótájékoztatót tartott a városházán. Józsa Csaba, az Electrica igazgatója ezen már nem vett részt, mert terepen irányította a munkálatokat.
A Rákóczi Szövetség és a magyar kormány támogatásának és bizalmának köszönhetően két iskolabusz érkezik Szászrégenbe. A járműveket hétfőn adták át Budapesten.
Állati jó találkozások néven hirdet látványetetést az 59. születésnapját ünneplő marosvásárhelyi állatkert szerdán. A létesítmény népszerűségét igazolja, hogy hétvégén átlépte a kapuját az idei 250 ezredik látogató, aki egy székelykeresztúri fiú volt.
A Kovászna megyei fogyasztóvédelem ideiglenesen bezáratta az uzonkafürdői kempinget.
Évadnyitásra hangolódva akusztikus gitárestekre hívják az érdeklődőket augusztus 24-én és 25-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében a Vigadó előtti térre.
Az elmúlt években két ízben is vizsgálódtak már a hatóságok az ellen a fiatalember ellen, aki bedrogozva vezetett szombat reggel, és autójával gyalogosok közé hajtott 2 Mai település közelében, két fiatal halálát okozva.