Több év kényszerszünet után végre elindulhatnak a munkálatok a gyergyócsomafalvi Csalóka óvodánál

Lezárult a közbeszerzési folyamat, kedden aláírták a kivitelezési szerződést, újraindulhat a gyergyócsomafalvi óvoda és napközi építése. Az egykori községháza épülete 2024 őszétől lehet a gyerekek nevelésének otthona.

Japánsztrájkkal indítja a napot szerdán a Sanitas az egészségügyben

Japán sztrájkba kezdenek szerdán az egészségügyi szakszervezeteknek a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó tagjai. A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akció során a résztvevők Sanitas feliratú karszalagot vagy kitűzőt fognak viselni.

Japánsztrájkkal indítja a napot szerdán a Sanitas az egészségügyben
2023. június 06., kedd

Pályázat nélkül, kérés alapján osztottak szét egymillió lejt Marosvásárhelyen

Második nekifutásra már elfogadták a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők azt a jegyzéket, amelyen azok az egyesületek és alapítványok szerepeltek, akik „kiváltságosak” és egy kérés alapján kapnak támogatást a helyi költségvetésből.

Pályázat nélkül, kérés alapján osztottak szét egymillió lejt Marosvásárhelyen
2023. június 06., kedd

Tanügyminiszter: még nincs szükség a vizsgák elhalasztására

Még nincs szükség az országos vizsgák elhalasztására – jelentette ki kedden a Digi24-nek Ligia Deca.

Tanügyminiszter: még nincs szükség a vizsgák elhalasztására
2023. június 06., kedd

Elektromos iskolabuszokra pályáznak Sepsiszentgyörgyön is

Válaszolt Kovászna megye az oktatási minisztérium azon felhívására, miszerint 9 vagy 16 személyes elektromos iskolabuszokra lehet pályázni az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében. Sepsiszentgyörgy is lépett az ügyben.

Elektromos iskolabuszokra pályáznak Sepsiszentgyörgyön is
2023. június 06., kedd

Önállósult a Sapientia sepsiszentgyörgyi kara

Minden formális feltétele teljesült annak, hogy a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központja, ahol eddig a marosvásárhelyi karnak alárendelt szakok működtek, önállóvá váljon, kiegészülve az idén először indítandó sport- és edzőszakkal.

Önállósult a Sapientia sepsiszentgyörgyi kara
2023. június 06., kedd

Forgalomkorlátozás Székelyudvarhelyen az úrnapi búcsú miatt

Szerda estétől forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhely központjában a csütörtöki úrnapi búcsú miatt.

Forgalomkorlátozás Székelyudvarhelyen az úrnapi búcsú miatt
2023. június 06., kedd

Tiltakozást helyezett kilátásba a gyermekvédelemben és a szociális ellátásban dolgozók szakszervezete

Tiltakozó akciókat helyezett kilátásba a szociális ellátásban és gyermekvédelemben dolgozók szakszervezeti szövetsége, a Pro.Asist, ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket.

Tiltakozást helyezett kilátásba a gyermekvédelemben és a szociális ellátásban dolgozók szakszervezete
2023. június 06., kedd

A tanügyminiszter szerint a béremelés elfogadása óta mintegy 10 ezer tanár hagyott fel a sztrájkkal

Körülbelül 15 ezer tanügyi alkalmazott, közöttük tízezer tanár felhagyott a sztrájkkal a béremelést biztosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása után – jelentette ki kedden Ligia Deca tanügyminiszter.

A tanügyminiszter szerint a béremelés elfogadása óta mintegy 10 ezer tanár hagyott fel a sztrájkkal
2023. június 06., kedd

Ittas vezetés, közúti baleset és gyalogosgázolás Hargita megyében

Kórházi ellátásra szorult egy kiskorú, akit elgázoltak Nyikómalomfalván, egy másik fiatalt közúti baleset miatt szállítottak kórházba, de ittas sofőrt is igazoltattak a Hargita megyei rendőrök hétfőn – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ittas vezetés, közúti baleset és gyalogosgázolás Hargita megyében
2023. június 06., kedd

Bölcsődét építenek Csíkszentsimonban  

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Csíkszentsimonban építendő bölcsőde tervezése és kivitelezése érdekében. A folyamat befejezése és az előkészületek után várhatóan jövőben kezdődhet el az építkezés.

Bölcsődét építenek Csíkszentsimonban   
Közelebb hozni a megértést és az elfogadást
Megnyitás

Közelebb hozni a megértést és az elfogadást

Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.

2023. június 06., kedd

Tíz hónapos egyházi képzés tandíjmentesen, ösztöndíjjal

Egyetemi tanulmányaikat már elkezdő, vagy diplomával rendelkező székelyföldi fiatalok is jelentkezhetnek az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia tandíjmentes képzésére.

Tíz hónapos egyházi képzés tandíjmentesen, ösztöndíjjal
2023. június 06., kedd

Az inflációhoz igazítanák a 250 lejes segélyeket

Június 15–30. között 2,4 millió állampolgár számára utalják ki a 250 lejes élelmiszer-támogatást.

Az inflációhoz igazítanák a 250 lejes segélyeket
2023. június 06., kedd

Újabb adományt kapott a kézdivásárhelyi kórház szülész-nőgyógyászati osztálya

A Kézdivásárhelyi Municípiumi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya részére 10 ezer lej értékben adományozott kellékeket és felszereléseket kedden a helyi Biofarm cég.

Újabb adományt kapott a kézdivásárhelyi kórház szülész-nőgyógyászati osztálya
2023. június 06., kedd

APIA: több mint 750 ezer agrártámogatást nyújtottak be a gazdák

Március 1-jétől a május 31-i határidőig összesen 755.810 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdálkodók, 34 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban – tájékoztatott kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

APIA: több mint 750 ezer agrártámogatást nyújtottak be a gazdák
2023. június 06., kedd

Melegre és csapadékra is számíthatunk – ahogy az ilyenkor lenni szokott

A következő kéthetes időszakban tovább melegszik az idő, de kiterjedt területeket érintő esőzésekre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 5-18. közötti periódusra vonatkozó előrejelzéséből.

Melegre és csapadékra is számíthatunk – ahogy az ilyenkor lenni szokott
2023. június 06., kedd

Meghosszabbították az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását

Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék – a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag – behozatalára vonatkozó korlátozást – jelentette be az Európai Bizottság hétfő este.

Meghosszabbították az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását
2023. június 06., kedd

Sztrájkban vizsgázni? Egy kis kompromisszumot kérnek a szülők

A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.

Sztrájkban vizsgázni? Egy kis kompromisszumot kérnek a szülők

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye