
Október 29-én, pénteken este a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiumának dísztermében a '70-es, '80-as évek Romániájába csöppentünk, nyomon kísérhettük az Államokból hazatért 8 gólyapár kalandjait és megpróbáltatásait.
2010. október 30., 15:232010. október 30., 15:23
2010. november 04., 14:422010. november 04., 14:42
Nézze meg videónkat, tekintse meg képgalériánkat!
– A közösség életében mindig nagyon fontos, amikor a legkisebb családtagot ünneplik. Azt gondolom, a mai nap is ilyen, hisz pénteken a gimnázium legfiatalabb képviselőit jöttünk köszönteni. Ma a gólyák ügyességükről, talpraesettségükről tehetnek tanúbizonyságot. Remélem, minden gólya megérzi majd iskolánk fészek jellegét, és jól fogja érezni magát nálunk – mondta köszöntő beszédében Tamás Levente igazgató.
A Kommunista Párt XX. kongresszusára gyűltünk össze, melyen jelen voltak a KISZ-tagok, a Sólyom pionírok, a Párt tagjai és a rend képviselői. A kongresszus a Segítő Mária Gimnázium pionírjainak előadásával kezdődött.
A kommunizmus napjait éljük. A társadalmi egyenlőtlenség korszaka. A helybeli fiatalok vasárnapi összejöveteleken, KISZ-gyűléseken vesznek részt és a Párt elkötelezett hívei (vagy sem). Monoton hétköznapjaikat azonban most felváltja egy rég várt koncert, ám Biguritól, a szekustól itt sem szórakozhatnak felhőtlenül a fiatalok. A koncertre becsöppen az Államokból hazatért 16 fiatal, akiknek nem nyerte el tetszését a produkció, és arra vállalkoznak, hogy megmutatják, milyen az igazi buli.
A gólyapárok előadásában szerre csendültek fel örökzöld rock\'n\'roll slágerek: Meghalok, hogyha rám nézel, Limbó Hintó, Csavard fel a szőnyeget!, Gyere, gyere, Juli!...
– Tudod, mi az a sótörés? A fiatalok megmutatták, ezt követően közösen eljárták a twistet, majd a Hungária Casino Twist számára táncoltak a párok.
A koncert folytatódott, felcsendült az Isztambul, a következő percekben a Csókkirályra rázták a fiatalok, majd a Randi Andi szám közepén berobog a terembe Biguri, a szekus, és csendháborításért letartóztatja a gólyákat. A párokra komoly vallatás várt.
Miután szabadon bocsátották őket, plakátpróba várt a fiatalokra, a leghíresebb együttesek tagjait és a közéjük becsempészett gimnáziumi tanárt kellett felismerniük. A próba sikeres teljesítése után a Csókkirály számra rock\'n\'rolloztak a fiatalok.
A szinkronpróbán a Made in Hungária című film részleteire kellett rábeszélniük a pároknak. Később a Magyar Népmese indító dala csendült fel, majd a népi zenészek a Gólya, gólya, hosszúlábú gólya számot húzták talpalávalónak, melyre a fiatalok ropták a táncot.
Biguri le szeretné fújni a néptáncot, de nem tudja, végül beadja derekát, földhöz csapja kalapját és meghív mindenkit egy közös twistre.
\"Made in Segítő Mária, minden álmunk otthona
mennyi szép és szeszélyes mánia...\" – énekelték a gólyák és a végzős szervezők közösen.
Amíg a zsűri visszavonult meghozni a nem könnyű döntést, addig a tombolahúzásra és meglepetés díjazásra került sor.
A zsűri a legjobbnak Erőss Erikát és Bârsan Botondot ítélte, második helyezett Márton Bernadett és Bârsan Ervin, míg harmadik Dávid Beáta és Baczoni Balázs lett.
A gólyabálra itt szavazhat.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.