Bukarest értetlenül fogadta az ukrajnai válsággal kapcsolatos, a román félnek címzett orosz bírálatokat és megalapozatlannak tartja, hogy Oroszország kétoldalú szintre próbálja áthelyezni a súlyos válságot.
Az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Băsescu sorozatos oroszellenes kijelentései miatt, amelyeket a román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatban tett – közölte Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő pénteken.
A politikából való visszavonulása lehetőségét lebegtette meg pénteken egy Facebook-üzenetben Victor Ponta román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 41 éves elnöke.
A romániai városlakók csaknem 70 százaléka fizet hálapénzt, vagy ad ajándékot a jobb egészségügyi szolgáltatásért – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség, egy friss felmérés adatait ismertetve.
A román államvasutak teherszállító részlege (CFR Marfă) 2500 személyt bocsát el – közölte pénteken a román közlekedési minisztérium.
Már 50 ezer, a vasárnapi magyar országgyűlési választásokra beküldött levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a budapesti Nemzeti Választási Iroda (NVI), a visszaérkezett iratoknak pedig mintegy ötöde (10 ezer nyilatkozat) érvénytelen.
Őrizetbe vették a feloszlatott ukrán különleges belügyi egység, a Berkut 12 tagját, akiknek a gyanú szerint közük volt a több tucat tüntető halálát okozó február 20-i kijevi orvlövésztámadáshoz.
Közel 158 millió lejt utalt ki az egészségügyi minisztérium a sürgősségi kórházaknak gyógyszer- és fogyóeszköz vásárlására.
Újabb magyar államtitkárok kinevezését írta alá Victor Ponta miniszterelnök az RMDSZ javaslata alapján.
Garantáltan az infrastruktúrafejlesztésre fordítja a közlekedésügyi minisztérium a literenként plusz hétcentes jövedéki adóból befolyó összegeket – ígéri Dan Şova tárcavezető.
Megszűnnek jövő év végétől a roamingdíjak az Európai Unióban – többek között ezt tartalmazza az a távközlési reformcsomag, amelyet csütörtökön első olvasatban fogadott el az Európai Parlament (EP).

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Nem épül meg az észak-erdélyi autópálya Brassó és Marosvásárhely közé tervezett szakasza, legfeljebb négysávosra szélesítik a jelenlegi országutat – közölte Dan Șova román közlekedési miniszter.
A magyarországi választási kampány hajrájában nem a Fidesz újabb győzelme, hanem annak mértéke a kérdés a Medián közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint.
Elutasította szerdán a román központi választási iroda a nacionalista és magyarellenes Nagy-Románia Pártnak (PRM) a romániai európai parlamenti választásokra benyújtott jelöltlistáit, miután ennek a pártnak a nevében két külön listát is iktattak.
Egy 15 éves lány ma Romániában bármelyik gyógyszertárban gond nélkül hozzájuthat fogamzásgátló tablettához. Előzőleg ugyan orvosi vizsgálaton kellene átesnie, hiszen számos ellenjavallat és mellékhatás előfordulhat.
Első alkalommal választottak magyart az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsa elnöki tisztségébe Gyerő Dávid közigazgatási előadó-tanácsos, kolozsi lelkész személyében.
Az új intézkedésekkel a környezetvédelmi minisztérium ugyan kiiktatta az ócskavastelepek előtt kígyózó hosszú sorokat, de a néhány évvel ezelőtti értékjegykínálathoz képest az idei 20 ezer voucher is messze elmarad az igényektől.
Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy amennyiben végre akarna hajtani egy nagyobb szabású katonai behatolást, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni – nyilatkozott a NATO-erők főparancsnoka szerdán Brüsszelben.