Ártatlanságát hangoztatja Sorin Roşca Stănescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora, akit kedden ítélt el a bukaresti táblabíróság jogerősen két év négy hónap szabadságvesztésre, és aznap késő délután fel is adta magát az Ilfov megyei rendőrségen.
Erőszakba torkolltak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni tüntetések kedd este a németországi Hamburgban és Cellében.
A korább közölténél ugyan kisebb mértékben csökkent a bruttó hazai termék (GDP) a negyedéves bontás szerint az Országos Statisztikai Intézet felülvizsgált adatai alapján, de a szervezet megerősítette, hogy a román gazdaság technikai recesszióba került.
A romániai felnőttek több mint fele nem hallott az RMDSZ szeptember közepén közzétett székelyföldi autonómiatervezetéről, akik viszont tudnak a kezdeményezésről, többnyire rossz véleménnyel vannak róla.
Kevesen fizetik a kötelező magánnyugdíj-biztosítási járulékukat, több mint hatmillió személy közül csupán hárommillió. A statisztikák szerint ennek az időskorúakra, de a magánnyugdíjpénztárakra is súlyos következményei lesznek.
A külföldön élő román állampolgárokra is ki kívánja terjeszteni a kedvezményes ingatlanhitelt biztosító Első otthon programot a Ponta-kabinet – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján megtekinthető kormányhatározat-tervezetből.
Levelet küldött hétfőn az Európai Bizottság a spanyol egészségügyi miniszternek, amelyben magyarázatot vár arra, hogy az óvintézkedések dacára hogyan fertőződhetett meg egy madridi ápolónő az Ebola-vírussal.
Kolozsváron állítanak ki a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház alkotói, az Outsider Art díjas művészek. A kiállítást művészetterápiai gyakorlat is követi.
A székelyföldi mofettákat népszerűsíti egy angol ismeretterjesztő könyv. Sophie Benge angol írónő Gyógyforrások – fürdők és egészségmegőrzés a Balti tengertől a Fekete tengerig címmel írt könyvet az európai természetes gyógytényezőkről.
„Regionalizmus a központosítás ellen” – összegezte tömören a Krónika kérdésére Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje a saját és a rivális RMDSZ jelöltjének programja közötti legjelentősebb különbséget.
Új alapokra kell helyezni a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt, újra kell értékelni a húsz évvel ezelőtt megkötött megállapodást – jelentette ki hétfőn Sepsiszentgyörgyön Allen Kassoff.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Az RMDSZ hamarosan válaszol a székelyföldi autonómiatervezetét ért kritikákra – jelentette ki hétfői aradi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke, államfőjelöltje.
Victor Ponta nyerné az államfőválasztást, ha csak a legesélyesebbnek tartott ellenfelével, Klaus Johannisszal ketten indulnának, ám Erdélyben Johannis nyerne – derül ki a GSSC Avangarde közvélemény-kutató felméréséből.
Márton Áron Szent Mihály napján halt meg. Ehhez a naphoz kötődve kezdtük el a nevével fémjelzett missziót, melyet sajátos módon az életéről szóló nagyjátékfilm köré építünk – tájékoztatott a Mustármag Közösség.
Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig – emelte ki a magyar honvédelmi miniszter.
Potápi Árpád János szerint a romániai magyarok áldozathozatala, Kelemen Hunor szerint pedig a román–magyar párbeszéd és az előítéletek lebontása vezethet el az aradi vértanúk által megálmodott szabadsághoz.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, George Turtoi jelentette be a napokban, hogy a jövő évtől egyéni vállalkozást (PFA) kell létrehozniuk azoknak a farmereknek, akik ötezer eurónál nagyobb támogatást kapnak.
Korrupció gyanúja miatt több mint öt órán át házkutatást tartottak hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnök lakásán, a megyeházán, valamint több brassói cégnél.