Politikai üzenete lehet a román autonómiának

Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része.

Hírösszefoglaló

2014. január 13., 17:072014. január 13., 17:07

Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.

Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.

Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.

Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.

Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.

Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.

Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés