
Fotó: archiv
Miközben a hétfőn korrupció miatt elítélt szociáldemokrata exminiszterelnök, Adrian Năstase aznap este már meg is kezdte börtönbüntetését a Rahova börtönben, Victor Ponta jelenlegi kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke politikai indíttatásúnak nevezte az elődje és mentora ügyében született ítéletet, és a nemzetközi közvélemény által politikai elítéltként számon tartott volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko ügyéhez hasonlította Năstase helyzetét.
2014. január 07., 20:032014. január 07., 20:03
2014. január 07., 20:042014. január 07., 20:04
Victor Ponta hétfőn este a România TV-nek nyilatkozva úgy vélekedett, Năstase „politikai elítélt”, és Traian Băsescu államfő rendszerének áldozata, amelyet az elnök 2005-ben épített ki Monica Macovei akkori igazságügy-miniszter és Danial Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetője segítségével. Szerinte e rendszer jellemzője az, hogy akár bűnügyi dossziék révén is megpróbálja ellehetetleníteni az államfő politikai ellenfeleit.
Ponta szerint a 2005 óta Băsescu fő célpontjának számító Năstase elleni ítélet igazságtalan, és azt állította, hogy az általa vezetett kormány által az előző, Băsescuhoz közel álló kabinet tagjai által elkövetett állítólagos törvénytelenségek ügyében az ügyészség még semmit nem reagált.
„Szerintem Adrian Năstase nem csupán a legjobb miniszterelnök volt 1989 óta, de Traian Băsescu legerősebb ellenfele is volt, és azt hiszem, politikai szempontból a Năstase-ügy teljes mértékben hasonló Julija Timosenko ügyéhez” – vélte a kormányfő, arra utalva, hogy Ukrajnában az oroszországi gázbeszerzésekkel kapcsolatos rendellenességek miatt az új kormányzat idején börtönbüntetésre ítélték a volt miniszterelnököt, ezt azonban a nemzetközi közvélemény politikai leszámolásként tartja számon.
„Adrian Năstase, aki bejuttatott minket az Európai unióba és a NATO-ba, börtönbe vonul, míg Traian Băsescu, aki tíz éve meglop bennünket és kivezet Európából, még Cotroceni-ben van. Ez nyilvánvalóan igazságtalan” – tette hozzá Ponta.
A miniszterelnök kijelentése heves reakciót váltott ki Băsescu részéről. Az államfő kedden közleményben tudatta: aggodalommal értesült Ponta nyilatkozatáról, amelyet az igazságszolgáltatás elleni támadásként értékelt, és úgy véltek, az rendkívül káros Romániára nézve, és összeegyeztethetetlenek egy uniós tagállam miniszterelnöki tisztségével.
A miniszterelnök erre a keddi kormányülésen úgy válaszolt: ő nem az igazságszolgáltatással harcol, hanem Băsescuval. Ponta kijelentéseit egyébként a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is kivizsgálta, és felszólította az igazságügyi ellenőrző hatóságot, hogy állapítsa meg: a kormányfő megsértette-e az igazságszolgáltatás függetlenségét..
Mint arról beszámoltunk, Năstasét egy lakás-felújítási ügy kapcsán ítélte hétfőn négy év letöltendő szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság. A Zambaccian (ebben az utcában található a Năstase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a 2000 és 2004 között hivatalban levő volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot – Kínából hozott műtárgyakat –, valamint pénzt lakása felújítására azért cserében, hogy Irina Jianut, az Állami Építészeti Felügyelet vezetőjét megtartsa tisztségében.
A vádirat szerint Năstase 2006-ban, amikor a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját. Ennek nyomán korrupció miatt négy, zsarolás miatt pedig három évre ítélték, de a két büntetést összevonták, így csupán a nagyobbik büntetést kell letöltenie.
Várhatóan azonban azt sem teljes egészében. Még az is előfordulhat, hogy kevesebb, mint egy évet kell ismét börtönben töltenie. Mivel elmúlt hatvan éves, leghamarabb büntetése egyharmadának letöltése, 16 hónap után kérheti feltételes szabadlábra helyezését, de megtörténhet, hogy ebből levonják azt a nyolc hónapot, amit 2012 júniusa és 2013 márciusa között töltött börtönben egy törvénytelen kampányfinanszírozási ügy miatt kiszabott kétéves börtönbüntetésből. Năstase ügyvédei jelezték: kérelmezni fogják a bukaresti törvényszéktől, hogy vonja össze a kampányfinanszírozási ügy és a Zambaccian-ügy miatt kirótt büntetéseket.
Egyik ügyvédje, Viorel Roş jelezte: ebben az esetben csak a nagyobbik, négyéves szabadságvesztés marad hatályban, és ekkor kérheti a büntetés egyharmadának letelte után feltételes szabadlábra helyezését. Másik védője, Ion Cazacu ugyanakkor közölte: nem kíván matematikai becslésekbe bocsátkozni, és csupán az illetékes bíró dönthet arról, mennyi időt kell védencének börtönben töltenie. Năstase egyébként többek között azért szabadulhatott nyolc hónap után tavaly, mivel intellektuális tevékenységet végzett: több könyvet is írt a börtönben, ezt pedig kedvezően értékelte a bíróság.
Annyi bizonyos, hogy hétfő esti bevonulását követően 21 napos karanténidőszakot kell a Rahova börtönben töltenie. Ez idő alatt orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd három hét után eldől, hogy ebben a fegyintézetben folytatja büntetése letöltését, vagy áthelyezik egy másik börtönbe.
Iona Cazacu kedden meglátogatta védencét, és közölte: Năstase nem részesül különleges elbánásban, telefonkártyás telefont használhat, családja pedig havonta négy alkalommal látogathatja meg.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!