Lemondott a belügyminiszter a légi baleset miatt

Lemondott Radu Stroe román belügyminiszter csütörtökön, miután a hétfői légi baleset mentési akciójának elhúzódása és az esettel kapcsolatos nyilatkozata miatt bírálatok érték a román újságírók és politikusok részéről.

MTI

2014. január 23., 15:212014. január 23., 15:21

2014. január 23., 21:182014. január 23., 21:18

Az Erdélyi Szigethegységben hétfőn lezuhant kisrepülőgép mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők csaknem hat óra elteltével rájuk találtak. Stroénak nemcsak a mentés szervezetlenségét vetették a szemére, hanem az együttérzés hiányáról tanúskodó nyilatkozatát is. Amikor ugyanis esetleges felelősségét firtatták az újságírók, Stroe csak azon sajnálkozott, hogy az eset az ő miniszteri mandátuma idején következett be. Ezt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is vállalhatatlannak találta, és Crin Antonescu pártelnök kilátásba helyezte, a PNL megvonja tőle a politikai bizalmat.

Stroe azzal indokolta lemondását, hogy így próbálja megvédeni a szerinte igazságtalanul vádolt hivatásos mentőalakulatok becsületét, ugyanakkor bocsánatot kért „szerencsétlen, de nem rosszindulatú” nyilatkozatáért. Victor Ponta kormányfő ezek után bejelentette, hogy a belügyminisztérium ideiglenes vezetését Gabriel Oprea közrendvédelmi és nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettesre bízta, a PNL pedig várhatóan február elseje körül nevesít újabb jelöltet a belügyi tárca élére.

Csütörtöki nyilatkozatában Ponta is teljes szolidaritásáról biztosította azokat a tűzoltókat, rohammentőket, csendőröket és rendőröket, akik nap mint nap nehéz körülmények között életeket mentenek. Kijelentette: ők semmiképp sem érdemelnek bírálatot a hétfői mentőakcióban tapasztalt hiányosságokért, annál is inkább, mert „egyre bizonyosabbá válik”: a repülésirányítás (ROMATSA) és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) felelős azért, hogy nem sikerült korábban megtalálni a baleset túlélőit.

Ponta már szerdán leváltotta tisztségéből Catalin Chipert, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkárát, továbbá a ROMATSA és a STS vezetőjének leváltását is kezdeményezte. A román kormányfő kérésére Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jelentést készített arról, miként vettek részt a repülő roncsainak a keresésében az illetékes állami szervek. Ponta szerint a katasztrófavédelem, a ROMATSA és a STS elfogadhatatlanul lassan reagált, és munkájuk összehangolásában is hiányosságok voltak, ami jogos felháborodást keltett a közvéleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés