
Leadta hétfőn az európai parlamenti (EP) választáson való induláshoz szükséges támogatói aláírásokat és bejegyeztette a szövetség hivatalosan bejegyeztette az EP jelöltlistját az RMDSZ a bukaresti Központi Választási Irodában.
2014. március 24., 19:052014. március 24., 19:05
2014. március 24., 21:002014. március 24., 21:00
Kelemen Hunor (képünkön) szövetségi elnök elmondta: a szükséges 200 ezerhez képest az RMDSZ 270 ezer aláírást gyűjtött. Kelemen szerint sem Románia, sem a magyar közösség jövője nem képzelhető el az EU-n kívül, ezért a szövetség célja az erős EP-képviselet.
Mint ismeretes, a szövetség listáját Winkler Gyula vezeti, a második helyezett Sógor Csaba. Mindkettejük eddig is az RMDSZ EP-képviselője volt. A harmadik helyet Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára foglalja el, a negyedik és ötödik helyen Hegedűs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese és Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet jelöltje indulnak.
Az összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak Románia 2007-es uniós csatlakozása óta három képviselője van az EP-ben (Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba), mivel mind a 2007-es időközi, mind a 2009-es EP-választáson az átlagot jelentősen meghaladó részvétellel az érvényes voksok kilenc százalékát adta le.
Hétfőn adta le aláírásait a nemrég ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párt (PNL) is. A párt elnöke, Crin Antonescu elmondta: a liberálisok szeretnék a szavazatok mintegy 25 százalékát megszerezni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!