Kihátrál a Krímből Ukrajna

Miközben Hágában a nukleáris biztonságról szóló nemzetközi csúcstalálkozón az orosz-ukrán konfliktus képezi az egyik fő témát, hétfőn is folytatódtak az orosz katonai műveletek a frissen az Orosz Föderációhoz csatlakozott Krímben.

Hírösszefoglaló

2014. március 24., 18:132014. március 24., 18:13

Orosz katonák hétfő hajnalban elfoglaltak egy ukrán haditengerészeti támaszpontot a krími Feodoszijában, azon kevés katonai létesítmény egyikét, amely még ukrán ellenőrzés alatt volt a félsziget orosz annektálása után. Lövések dördültek el a támaszponton, majd az ukrán katonákat lefegyverezték – mondta el a Reutersnek a bázis területéről telefonon Anatolij Mozgovoj hadnagy.

Vlagyiszlav Szeleznyov, az ukrán hadsereg egyik szóvivője a Krímben, korábban arról számolt be, hogy az orosz katonák behatolnak a bázis területére, és ebben helikopterek segítik őket. Orosz katonák már korábban elfoglalták az egyik elit ukrán katonai egység, az első ukrán haditengerészeti zászlóalj bázisának egy részét.

Băsescu a NATO-erők átcsoportosítását szorgalmazza
A NATO-erők átcsoportosítását szorgalmazta Traian Băsescu román államfő hétfőn az utóbbi hónapok orosz katonai tevékenységére hivatkozva.
A hágai kétnapos nukleáris csúcstalálkozóra induló Băsescu elutazása előtt a repülőtéren azt mondta: az összejövetel jó alkalmat jelent számára, hogy a térségben kialakult helyzetről tájékoztassa  a hágai csúcson résztvevő állam- és kormányfőket.
Az átcsoportosítást Philip Breedlove amerikai tábornok, az atlanti szövetség európai erőinek és az Európában állomásozó amerikai erőknek a főparancsnoka is szükségesnek nevezte egy vasárnapi nyilatkozatában. A főparancsnok szerint meg kell erősíteni a NATO reakcióképességét olyan körülmények között, amikor fennáll a kockázata az orosz beavatkozásnak a Moldovai Köztársaság többségében orosz ajkú, szakadár Dnyeszter menti területén.

Kivonják az ukrán katonákat

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) hétfői kijevi ülésén eközben utasítást adott a védelmi minisztériumnak az ukrán katonai egységek kivonására a Krímből. Ezt az államfői teendőket ideiglenesen ellátó Olekszandr Turcsinov házelnök jelentette be az ukrán parlament frakciók közötti egyeztető ülésén.

Hozzátette: az RNBO utasította a kormányt, hogy a félszigetről evakuálja a katonák családtagjait és mindenki mást, „akinek el kell hagynia az otthonát a megszálló orosz csapatok nyomásgyakorlása miatt”.

Korábban, vasárnap este áramkimaradás volt a Krím egyes részein, aminek a helyi áramszolgáltató vállalat szerint az volt az oka, hogy Ukrajna belsejéből a félsziget nem kapott áramot az egyik távvezetéken. 

Zajlik a Krím integrációja

Nyárig befejezik az orosz személyi igazolványok kiadását a Krímben, az átmenti időszakban nem kell adót fizetniük az orosz joghatóság alá kerülő krími cégeknek – így döntött a Krím félsziget és Szevasztopol városának nyújtandó támogatásról hétfői rendkívüli ülésén az orosz kormány.

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Moszkvában szólt arról is, hogy a Rosztelekom orosz szolgáltatónak rövid időn belül meg kell oldania a távközléssel összefüggő kérdéseket, hogy ne kelljen erre az ukrán cégeket igénybe venni. Javasolta egyben, hogy az átmeneti időszakban az orosz joghatóság alá kerülő krími cégek mentesüljenek az adófizetés alól. Kezdeményezte továbbá, keressenek megoldást arra, hogy a Kercsi-szoroson keresztül kapcsolják a Krímet az orosz energiaellátó rendszerhez.

Obama: kiállunk Ukrajna mellett

Az Egyesült Államok és Európa közösen áll ki Ukrajna mellett, és gondoskodnak arról, hogy Oroszország megfizessen azért, amit Ukrajnában tett – jelentette ki Barack obama amerikai elnök hétfőn, azt követően, hogy Hágába érkezett a nemzetközi atomfegyver-konferenciára. A nukleáris terrorizmus témájában összehívott rendezvényen ötven állam- és kormányfő van jelen. Obama Amszterdamban arról beszélt: Amerikának Európa a legfontosabb partnere.

Angela Merkel német kancellár eközben aggodalmának adott hangot az ukrán határ közelében állomásoztatott orosz csapatok jelenléte miatt – közölte hétfőn Steffen Seibert német kormányszóvivő. Merkel a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott előző napi telefonbeszélgetése során fejtette ki ezt az álláspontját. „A csapatok felhalmozását a térségben nem lehet a feszültség enyhítését célzó törekvésként értékelni” – fejtette ki a szóvivő. Közlése szerint Merkel a Putyinnal folytatott beszélgetés során intette Oroszországot a destabilizálási kísérletektől Moldovában is.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott: Oroszország a Krím félsziget megszerzése után nem terjeszkedhet tovább.

A Fehér Ház eközben jelezte: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Kelet-Ukrajnába is behatoljon és ezt még amerikai katonai támogatás is aligha tudná megakadályozni. Tony Blinken amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó vélekedett így vasárnap, a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva. Blinken szerint Moszkva Kijev megfélemlítésére törekszik azzal, hogy több ezres csapatösszevonást hajtott végre az ukrán határon.

Zsirinovszkij visszaadná Kárpátalját Magyarországnak
Ukrajna felosztását javasolja Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke, az orosz Állami Duma alelnöke – értesült a TVP1 lengyelországi tévé.
A tévé híradása szerint az orosz alsóház alelnökének erről szóló „hivatalos\" levelét megkapta a lengyel, a magyar és a román külügyminisztérium is. A radikális megnyilvánulásairól és kirohanásairól ismert politikus azt javasolja Varsónak, hogy követelje népszavazás kiírását öt nyugat-ukrajnai terület, a volhini, a lvivi, az ivano-frankivszki, a ternopili és a rivnei megye csatlakozásáról Lengyelországhoz.
Zsirinovszkij levelét megkapta állítólag Budapest és Bukarest is: szerinte Magyarországnak Kárpátaljára, míg Romániának Csernyivcire kellene igényt tartania. Ukrajna számára csak az ország középső része maradna, amely a lengyel tévé honlapján az ukrán zászló színeivel, kékkel és sárgával van feltüntetve. A TVP1 szerint a lengyel külügyminisztériumban „furcsának\" találta a levelet. Közölték, hogy Vlagyimir Zsirinovszkij „illedelmes” választ fog kapni felvetésére.
Zsirinovszkij már korábban is javasolta Ukrajna felosztását. A parlamenti pulpitusnál azt hangoztatta, hogy Kijev sosem egyezik bele Ukrajna föderalizációjába, mert ez esetben „nem lesz mit irányítania\". A TVP1 szerint Zsirinovszkij úgy fogalmazott, hogy mindig fiaskóval értek véget Ukrajna kísérletei az állam létrehozására. Azt mondta, hogy „Luck, Lemberg (Lviv) és Ternopil lengyel föld”.
Pártja ugyanakkor hétfőn cáfolta, hogy Zsirinovszkij Ukrajna felosztását javasolta. Az LDPR sajtószolgálata szerint effajta felhívások nem voltak a levélben, és Zsirinovszkij csupán történelmi szemszögből ismertette véleményét az ukrán politikai válság okairól. A magyar Külügyminisztérium abszurdnak nevezte a felvetést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés