Fotó: Thomas Campean
Egyezség született Kanadával a vízumkötelezettség feloldása tekintetében – hivatkozik Klaus Johannis államfő pénteki bejelentésére az Agerpres hírügynökség.
2016. október 21., 13:082016. október 21., 13:08
2016. október 21., 13:092016. október 21., 13:09
A megegyezés értelmében 2017. december 1-jétől minden román állampolgár vízum nélkül utazhat Kanadába, azok pedig, akiknek volt kanadai vízumuk, már 2017. május 1-jétől vízummentesen utazhatnak – írja az Agerpres az államelnök bejelentése alapján.
Klaus Johannis elmondta, a megállapodásban egy olyan kitétel is szerepel, amelynek értelmében, ha jelentősen megugrik a bevándorlók száma, a kanadai fél fenntartja a jogot arra, hogy ideiglenes jelleggel ismét bevezesse a vízumkényszert. Ez a kitétel azonban csak három évig érvényes – tette hozzá az elnök.
Az államfő elmondta még, hogy a Kanadával kötött megállapodás csak az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírása esetén lép érvénybe. Johannis szerint hasonló egyezségre jutott Kanada Bulgáriával is, így most már csak Vallóniának (Belgium déli tartományának) vannak fenntartásai a szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatban.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
szóljon hozzá!