
Fotó: wwf
Új esélyt kaptak többek között a székelyföldi hegyi folyók és patakok is azt követően, hogy együttműködési megállapodást kötött kedden a központi vízügyi, erdészeti és halászati hatóság és a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezete, szigorodik ugyanis ezentúl a törpe vízi erőművek létrehozására és működtetésére vonatkozó törvénykezés.
2014. január 21., 18:392014. január 21., 18:39
2014. január 21., 18:392014. január 21., 18:39
A megállapodás értelmében ugyanakkor Romániának fel kell zárkóznia a témában megalkotott európai uniós jogszabályrendszerhez. Mint Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója rámutatott, az általa vezetett természetvédelmi szervezet nem ellenzi a gazdasági fejlődést, hanem azt szeretnék elérni, ha egy beruházás esetében megvizsgálnák a hosszú távú következményeket is.
„A fenntartható fejlődésért kívánunk küzdeni a WWF-fel közösen” – fogalmazott hasonlóképpen Lucia Varga vízügyi tárcavezető, hozzátéve, a tervezett intézkedésekkel próbálják a lehető legcsekélyebbre csökkenteni a vízi erőművek természetre gyakorolt hatását.
„Nem akarjuk megakadályozni a beruházásokat, de meg akarunk bizonyosodni arról, hogy csak a vonatkozó európai jogszabályoknak megfelelő befektetések kapnak engedélyt” – szögezte le a miniszter. Elmondása szerint egyébként eddig országos viszonylatban 316 törpe vízi erőművet engedélyeztek, 156 ideiglenes engedéllyel működik, s további 291 esetben vizsgálják a beérkezett kéréseket.
„A legtöbben azt hisszük, hogy a vízi energia olcsó, tiszta és biztonságos. Mégis, azt elmúlt években Romániában a Kárpátok védett területei valóságos megcsonkításának lehettünk tanúi. Dinamittal robbantottak, kikotorták a folyók medrét, azok majdnem kiszáradtak a törpe vízi erőművek kialakítása és működtetése miatt. A legtöbb esetben egyértelműen sérültek a vonatkozó uniós jogszabályok” – idézi fel a WWF Románia keddi közleménye. A természetvédők szerint az vezethetett a jelenlegi áldatlan állapotokhoz, hogy Romániában nem létezik jól meghatározott kritériumrendszerre épülő, stratégiai tervezési mechanizmus.
A keddi megállapodás értelmében ezentúl szigorodik az engedélyeztetési folyamat, a védett övezetekben pedig nem is lehet majd hasonló létesítményeket kialakítani. „Sajnos azokra az esetekre, amikor a vízi erőmű már felépült, és megszerezte a működési engedélyt, nem vonatkozik a mostani megállapodás” – jelentette ki Csibi Magor, amikor arról kérdeztük, hogy a már működő, de számtalan lakossági panaszt kiváltó létesítmények esetében van-e még visszaút.
A természetvédő elmondása szerint egyenként kell megvizsgálni az eseteket, ő maga is több olyan esetről értesült, amikor a beruházót csak az azonnali haszonszerzés vezérelte, emiatt pedig helyrehozhatatlan károkat okozott. Csibi szerint a helyi embereknek, civil szervezeteknek kell résen lenniük, s ha sikerül megfelelően dokumentálniuk a törvénytelenségeket, illetve jogászok is segítik munkájukat, akkor fellépésükkel célt érhetnek.
A Hargita megyei természetvédelmi szervezetek, valamint Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter, jelenlegi parlamenti képviselő már kedden üdvözölték a megállapodást. Korodi egyúttal reményét fejezte ki, hogy a megállapodás nem csak addig marad meg, amíg annak aláírói tisztségben vannak, hanem valóban hosszú távon hatni fog.
Potozky Laszló, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója eközben arról beszélt, reméli, hogy mielőbb gyakorlati intézkedések is történnek a témában. Abban ugyan nem bízik, hogy az illegálisan kialakított törpe vízi erőművek engedélyét visszavonják, vagy azokat lebontják – bár szerinte ezt kellene tenni –, reméli viszont, hogy a jövőben odafigyelnek, hogy ne alakítsanak ki hasonló létesítményeket ott, ahol nem szabadna.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!