Önerőből építené meg a marosvásárhelyi városvezetés azt a kétemeletes parkolóházat, amelynek megvalósíthatósági tanulmányát nemrég fogadták el. Az egyik a Kövesdombon, a másik a Tudor lakótelepen lenne.
Nagykorú lett a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál, amely keretében idén is Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen neves előadók koncertjeit lehet meghallgatni.
Visszalépett a költségvetés-kiegészítés megszavazásától néhány marosvásárhelyi önkormányzati képviselő, azt remélve, hogy így tudja bojkottálni a péntek délben online tartott rendkívüli ülést. Próbálkozásuk nem volt sikeres.
Egy ratosnyai tömbházlakásban ütött ki tűz péntekre virradóra, két személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, több mint harminc személy kellett elhagyja az otthonát.
Súlyos motoros baleset történt csütörtökön este Alsó-Nyárádmentén.
Tíz helyszínen tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök, és hat személyt vettek őrizetbe, azzal gyanúsítva őket, hogy tiltott szereket, drogokat forgalmaznak.
Másfél millió lejért tudnák megjavíttatni Marosvásárhelyen a több éve földbe süllyesztett szeméttárolókat, ehelyett inkább lehegesztik őket és hagyományos kukákat helyeznek föléjük – tudtuk meg a városháza illetékesétől.
RoAlert riasztást is küldtek, akkora füst keletkezett egy kigyulladt raktárnál csütörtökön reggel Nyárádtőn. Két személyt füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Az oltáshoz egy tűzoltórobotot is bevetettek.
Háromszorosára nőtt az elmúlt napokban az ivóvízfogyasztás Maros megyében, ezért a mezőségi települések egy részén vízkorlátozást vezetnek be. Arra kérik a lakosságot, hogy csapvízzel ne öntözzenek, mert emiatt vannak olyan helyek, ahová nem jut el a víz.
Rendhagyó előadáson vehettek részt a marosvásárhelyi hallássérültek, akiknek egy LGT-dalt, két viccet és a Tavaszi szél vizet áraszt című éneket is eljelelték.
Biztonságosak a Maros megyében működő szociális otthonok, ahol árva gyermekeket nevelnek, időseket és sérülteket gondoznak – összegezte a múlt heti ellenőrzéseken tapasztaltakat Nagy Zsigmond Maros megyei alprefektus.
Marosvásárhely is felkerült a turizmus világtérképére, hiszen kedden ünnepélyes keretek között megnyitották a magyar kormány támogatásával is épült a Hampton by Hilton szállodát.
Marosvásárhelyen több forgalmas helyszínén szerelt fel ivókutakat a városháza, hogy a kánikulában szomjukat olthassák a városban ügyes-bajos dolgaikat intéző vásárhelyiek vagy a turisták.
Jelentős anyagi kár mellett személyi sérülés is történt egy vasárnap reggel Marosvásárhelyen történt balesetben.
Az elmúlt negyven év legnagyobb turisztikai beruházása valósult meg Szovátán, ahol pénteken késő délután ünnepélyes keretek között felavatták a wellness-szel és kis akvaparkkal is rendelkező Crystal szállodát. A befektetést a magyar állam is támogatta.
Az összetartozást, a magyar identitást erősíti a Kárpát-medencei Keresztúr nevű települések XXIII. találkozója – vélekedett Potápi Árpád János, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára pénteken délelőtt Maroskeresztúron.
Vörös, legmagasabb fokú viharjelzést adott ki Hargita megye több településére is a meteorológiai szolgálat.
Tűzoltóautók és akadálypályák várják a betérőket a nyárádszentmártoni Lovasfogadónál, ahol a héten tartják a II. Nyárádmenti Ifjúsági Tűzoltó Tábort. Idén nyolcvan gyerek és fiatal tanul meg helytállni vészhelyzetben.