A Gyergyószentmiklósi Hőszolgáltató Közmű felszólításokat küldött azon fogyasztóknak, akik még nem egyenlítették ki az elmúlt évi fűtésszámláikat.
A gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány idén is felkészítőt szervez azon hetedikes és nyolcadikos gyergyószéki diákoknak, akik képzőművészeti középiskolába készülnek. A programfelelősök ezúttal is Szőcs Zsuzsánna és Ferencz Zoltán, és a helyszín sem változott.
A gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtök délután elfogadta a város 2018-as évi költségvetését. A kormány 2017 végén hozott döntéseinek hatása máris érződik: a tavalyihoz képest 3,5 millió lejjel kevesebb pénzből gazdálkodhat a város, de nem állítják le a beruházásokat.
Tovább nőtt a sárgaságos megbetegedések száma Gyergyószentmiklóson. A szakember arra figyelmeztet, hogy nagyon könnyű elkapni, egy személy pedig – már a tünetek megjelenése előtt – akár több mint húsz embert is megfertőzhet. Egyelőre nem kellett Gyergyóból más városba utalni betegeket.
A Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesületének legfőbb céljai közé tartozik a gyergyói és környékbeli gyermekek, kismamák, édesanyák és családok védelme, informálása, érdekeinek képviselete, anyagi és morális támogatása. Szombaton az Alfalvi Fészek tartotta bemutatkozó, első rendezvényét.
Legyen a neve Konc király, Ilyés, Dobai vagy bármi, ugyanazt juttatja eszünkbe: farsang van, temetjük a telet és vele együtt a vigasságot. Gyergyószéken is kihasználták a mulatásra alkalmas időt, számos településen együtt ünnepelt a közösség.
Gyergyószentmiklósi fiatalok egy csoportja által meghirdetett felhívást több százan megosztották a közösségi oldalon. Hóhányást vállalnak a fiatalok, azoknak kívánnak segíteni, akik számára túl nehéz ez a munka. Volt, aki ki is használta a lehetőséget.
Több mint 1,8 millió lejt pályázhatnak meg a Hargita megyében működő civil szervezetek a 2018-as évben. A Hargita Megye Tanácsa által egyelőre nyolc tematikában kiírt pályázatra várják a gyergyószékiek támogatási kérelmeit is.
Gyergyószentmiklóson és a környező településeken is búcsúztatják a telet. Színházi előadások, táncházak, kiállításmegnyitók szerepelnek a farsangi programok között, de van, ahol felvonulással és húshagyókeddi Illés-égetéssel is ráerősítenek a télűzésre.
A gyergyói méhészek életében történelmi pillanatnak nevezték többen is a vasárnapi rendezvényt, melynek a Csiky Dénes Amfiteátrum adott otthont. Megalapították a Gyergyószéki Mézlovagrendet, és tíz egyesületi tag ünnepélyes lovaggá ütése is megtörtént.
Gyergyószentmiklóson harminchárom gyermek fertőződött meg hepatitisz A vírussal, köznapi nyelven sárgaságos lett. Mint a szakember rávilágított, már nemcsak a roma közösség érintett, hanem mindinkább terjed a mocskos kezek betegségének is nevezett májgyulladás.
A borszéki Lucaci Szendike több szemműtéten van már túl, legutóbb január 9-én operálták Debrecenben. A kezelések jelentős összegbe kerülnek, ami meghaladja a család lehetőségeit, segítségre van szükségük.
Jó évet tudhat maga mögött a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház, adóssága nincs, és pozitív mérleggel zárta az elmúlt esztendőt. Több új orvos érkezéséről, fejlesztési tervekről számolt be Ferenczi István kórházigazgató, kiemelve, hogy idén a legfontosabb egy komputertomográf beszerzése.
Néhány hónapos szünet után újra befogják a kóbor ebeket Gyergyószentmiklóson – adta tudtunkra Len Emil alpolgármester, aki arra kéri a város lakóit, hogy jelezzék, ha kóbor kutyát látnak.
Farsangi mulatságot szervezett, immár negyedszerre a gyergyószentmiklósi Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet. A Korona nagytermében szombaton este a hagyományápolásra épített mulatságban közel kétszázan szórakoztak.
A gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtök délutáni ülésén tizennyolc napirendi pontról döntött. Többek között újabb tömbházak hőszigetelési pályázatának előkészítése került terítékre.
Ne engedjük elveszni, elkallódni az értékeket! – olvasható a gyergyószentmiklósi Mezei Attila méhész felhívásában, aki a Szárhegyen létrehozott Méhészeti Múzeum részére várja a felajánlásokat.
A gyergyószentmiklósi önkormányzat felhívja a földterülettel rendelkező lakók figyelmét, hogy az eddigi földosztó bizottság összetételének újraszervezése okán, január 25-én 18 órától általános gyűlésre hívja a földterülettel rendelkező tulajdonosokat.