
Fotó: Baricz Tamás Imola
Legyen a neve Konc király, Ilyés, Dobai vagy bármi, ugyanazt juttatja eszünkbe: farsang van, temetjük a telet és vele együtt a vigasságot, hiszen hamvazószerdától beáll a nagyböjt. Gyergyószéken is kihasználták a mulatásra alkalmas időt, számos településen együtt ünnepelt a közösség, sőt olyan is volt, ahol még „szomszédolni” is eljártak a maszkurák.
2018. február 12., 14:322018. február 12., 14:32
2018. február 12., 14:492018. február 12., 14:49
Énekszó, muzsika, ostorcsattogtatás töltötte be vasárnap délben Gyergyószentmiklós főterét. A Szent Miklós templomtól indult a menet, és a Népművészeti Alkotóház udvarára érkeztek a hagyományápolók. A Salamon Ernő Gimnázium diákjai Portik Gabriella tanárnő irányításával jelenítették meg a konfliktust.
Fotó: Baricz Tamás Imola
A szervezők forralt borral, fánkkal kínálták a farsangolókat, a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi önkéntesei pedig meleg teát töltöttek a gyerekek poharaiba. A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezésében a Hóvirág Néptáncegyüttes, a Gránátalma Egyesület, a Cika zenekar és a ditrói hagyományőrzők közreműködésével zajlott a városi farsangtemetés.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyóújfaluban közel negyvenen bújtak maskarába vasárnap délelőtt. Zenészek kísérték a gyászszekeret, melyen Dobait vitték egészen Kilyénfalváig. Dobai a neve a bábunak Újfaluban, s immár tíz éve annak, hogy hagyományosan farsangtemetésre kerül sor – tudtuk meg Deák Lászlótól, a rendezvény szervezőjétől. A Katorzsa Néptánccsoport 2007-ben szervezte meg először a farsangtemetést,
Fotó: Baricz Tamás Imola
Vasárnap tíz óra előtt indultak a központból, de nem tettek nagy utat meg a mókázók, hiszen néhány perc múlva étellel, itallal kínálták a helybéliek a hagyományőrzőket. S mint ilyenkor szokás, a farsangtemetők elsiratták Dobait. „Tetves testvéreim, így kezdte a pap a beszédet, majd a siratóasszonyok is rázendítettek: „Ki dugja bé a likat, ahol csepeg? Úgy illegett, amikor billegett. Milyen szépen billegett, amikor megdöcsögtetett”. A „ szertartást” követően pedig táncra perdültek kicsik-nagyok, majd folytatták útjukat. Újfaluban hagyományosan húshagyókedden, az esti mise, vagyis 19 óra után a papilak udvarán égetik el a bábut, ahol székelyruhába öltözve mulatságot csapnak a résztvevők.

Megadták a módját a farsangtemetésnek Gyergyócsomafalván. A Mocorgók Néptáncegyüttes tagjai első alkalommal járták körbe az utcákat, zenével kicsalogatva a falustársakat, hogy együtt vegyenek búcsút a farsangi időszaktól, és űzzék el a telet.
Alfaluban szintén kedden 15 óra körül indulnak a mulatozók, és körbejárják a község utcáit, ezt követően pedig a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren tervezik a bábuégetést.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Remetén kezdték, Ditróban folytatták a téltemetést közösen a két község lakói. Ditró nagy hagyománnyal rendelkezik a farsangolás terén, Remete öt esztendeje csatlakozott, azóta járnak a megyei farsangtemetésre, és mulatnak odahaza is. Így vasárnap délben
Ditróból jött a halál, az új pár a násznéppel, a kutyafogók és a kecske pásztorával, a remeteiek e díszes sereget székelyruhás lányokkal, cigányasszonyokkal kerekítették ki. Egy családból három generáció is részt vett a mókában.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Remetei volt e „vegyes kórusban” a legidősebb résztvevő is, aki már a hetvenötödik évébe lépett, de négy esztendeje úgy megkedvelte e mókát, hogy nem akar kimaradni, amíg bírja, belőle. A ditrói Ilyés és a remetei Konc király, akárcsak gyászolóik buszon jutottak át délután Ditróba, hogy sírva vigadjanak a tél búcsúztatóján.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Fotó: Balázs Katalin
Fotó: Balázs Katalin
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
szóljon hozzá!