Két pályázatról is döntött a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. Az egyik a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató projektje, amely révén digitalizálnák a vízóraolvasást a kiszolgálási területükön.
A Csíki Székely Múzeum gyűjteménye jelentős tárgyakkal bővült idén is különböző adományoknak köszönhetően. Az év egyik legjelentősebb adománya Gaál András festőművész nyolc festménye volt.
Felemelő ünnepi dallamok csendültek fel Csíkszeredában, advent első vasárnapján a központi parkban megtartott áhítaton.
Tisztázták, hogy milyen igazoló aktákat fogadhat el a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség (AJPIS) a volt orosz hadifoglyok gyermekeinek járó támogatás igénylésekor. Eddig ugyanis több mint 2500 kérést utasítottak vissza.
Koholt vádakon alapszik az a jelentés, amelyet az ActiveWatch emberjogvédő szervezet nyújtott be a Nép Ügyvédjéhez a csíksomlyói tűzkárosult romák ügyében – véli Csíkszereda alpolgármestere. A másik oldalról a civilek mondják el meglátásaikat.
Ünnepélyes keretek között tették le a tusnádfürdői új óvodaépületének alapkövét pénteken. A fürdőváros jelenlegi óvodaépülete ugyanis sok szempontból nem felel meg a mai kor elvárásainak, ezért szükségszerűvé vált egy új épület felépítése.
Korszerűen felújított iskolaépületben kezdhették meg az idei tanévet a kászonjakabfalvi gyermekek. Az elemi iskolát és az óvodát magába foglaló tanintézet felújításának ünnepélyes átadóját pénteken tartották. A beruházást a magyar kormány támogatta.
Összekoccant két autó Csíkszeredában, ami nem lenne igazából hír, sőt, az sem, hogy a kisebb baleset okozója elhajtott a helyszínről. Ebben az esetben van viszont érdekes fejlemény: a károsult ugyanis a közösségi média segítségével akadt nyomra.
Első díjat nyert a csíkszeredai városi kertészet a Virágos Magyarország versenyén, a 40 ezer fős települések kategóriájában. Nemcsak a virágos közterületeket vették figyelembe, hanem sok más szakmai szempont szerint értékelt a verseny zsűrije.
Végleg kiköltözött minden tűzkárosult család a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénából. Új lakásaik a csíksomlyói romatelep mellé kihelyezett lakókonténerek lettek. Ott jártunk.
Több mint ezer mentőszolgálati alkalmazottat várnak kedden Bukarestbe, a mentőszolgálatok országos szakszervezetének (FNSAR) sztrájkjára. A tüntetésen Hargita megyéből is részt vesznek.
Több mint 2500 kérelmet utasított vissza eddig a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség (AJPIS) a volt orosz hadifoglyok gyermekeinek járó támogatás kapcsán.
Megvalósítanák a hétvégi ötletbörzén elhangzott javaslatok egy részét, amelyek célja, hogy visszanyerje polgári jellegét a csíkszeredai Petőfi Sándor utca. A helyi önkormányzat a jövő évi részvételi költségvetéséből különítene el forrást ezekre.
Jogerősen elutasította kedden a Marosvásárhelyi Táblabíróság a csíkszeredai vasúti felüljáró átépítési munkálatainak leállítását célzó keresetet, helyet adva a Hargita Megyei Törvényszék alapfokú döntésének.
A rendőrségen tesz feljelentést az egyik károsult autótulajdonos, miután három fiatal hétfőre virradóra több mint tíz autóban tett kárt Csíkszeredában. Mint mondta, ha nem vonják felelősségre az ilyen tetteket, akkor azokat bármikor megismételhetik.
Az idei téli idényben nagyobb úthálózaton végeznek majd csúszásmentesítést és hóeltakarítást Csíkszeredában, ugyanis ezúttal a szécsenyi övezetet is járni fogják a céljárművek. A városban összesen 120 kilométernyi felületet kell majd csúszásmentesíteni.
Nemrég zárult le a régészeti ásatás Csíksomlyón, a Csíki-medence egyik legnagyobb lelőhelyén. A feltárás során 781 objektumot találtak a 3. és 18. század közötti korszakokból. A legérdekesebb felfedezések egyike, hogy egy gödörben öt csontvázat találtak.
Egy hónapot töltött a csíkszenttamási Bács Előd a kolumbiai dzsungelben, aki boltosként szerepelt az RTL Klub magyarországi tévécsatorna Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában. A világ másik feléből nemrég ért haza, élményeiről mesélt portálunknak.