Egy ideje áll a munka a csíkszeredai központi parkba tervezett forrásház körbehatárolt területén. Az október eleji kivitelezési határidőt ugyanis hosszabbítani kellett egyrészt az esős időjárás, másrészt a parkban zajló sok kulturális esemény miatt.
Egyesek izgatottan, mások némi aggodalommal várják, hogy milyen lesz az új konténerlakásokban lakni, ugyanis javában folyik a költözés Csíkszeredában az Erőss Zsolt Arénából a csíksomlyói cigánytelep szomszédságába.
Hivatalos megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli a Csibész Alapítvány, hiszen 1992-ben jegyezték be hivatalosan, azonban tevékenysége öt évvel korábbra, 1987-re nyúlik vissza, amikortól Gergely István befogadta az árvaházból „kinőtt” fiatalokat.
Első alkalommal szervez regionális turisztikai konferenciát a három székelyföldi megye, Hargita, Maros és Kovászna megye a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő szállodában október 27-28. között. A szakmai fórum elsősorban a turisztikai vállalkozóknak szól.
Mintegy 245 ezer lejjel járul hozzá idén a Közösségi Alapítványok Romániai Szövetsége és a Lidl Románia hat csíkszeredai civil szervezet projektjéhez. A nyertes pályázókkal kedden írták alá a támogatási szerződést.
Aláírták a kivitelezési szerződést hétfőn, így nemsokára a kezdési parancsot is kiadhatja a csíkszeredai önkormányzat a Szeredai-fürdőnél eltervezett sportpark megépítéséhez. A beruházás értéke közel 7,3 millió lej.
Kormányhatározatra várnak Csíkszereda város zászlajának hivatalossá tételének érdekében, az önkormányzati képviselő-testület a zászló elfogadásáról szóló év eleji határozatát nemrég a közigazgatási minisztérium elvárása szerint módosította.
Volt okuk az ünneplésre Tusnád község lakóinak, ugyanis napközit és nappali foglalkoztatót avattak szombaton délután, amelynek megvalósítását a magyar kormány finanszírozta 182 millió forinttal.
Főzőudvarral bővült az immár tizedik alkalommal megszervezett Felcsíki Állatvásár és Gazdanap, amelyet szombaton tartottak a dánfalvi Kubik-gödörben.
Hosszútávon fenntartható megoldásra várnak a csíkdelnei lakosok, hogy a közelükben lévő kőbányától ne a falu között közlekedjenek a megrakott teherautók. Néhány hete utcai figyelemfelkeltő akciót is tartottak az ügyben.
Az 1848–49-es magyar forradalom mártír honvédtisztjeiről emlékeztek meg csütörtökön este Csíkszeredában, a Vár téren. Az aradi vértanúk portréi előtt a város lakói mécseseket, gyertyákat gyújtottak, néma főhajtással tisztelegtek.
Először végeztek flexibilis ureteroszkópiával történő lézeres kőzúzást a Hargita Megyei Csíkszeredai Sürgősségi Kórházban. A minimálisan invazív eljárás bevezetésénél bukaresti, és nagyváradi szakorvosok is segítettek.
Kisebb zűrzavar jellemezte az első napot a csíkszeredai távolságibusz-állomás új, ideiglenesen kialakított helyszínén, a Nagyrét utcai területen. Az utasok egy része nem tudott a buszmegálló költözéséről, mások a buszjáratukat nem találták.
Feltöredezett útburkolat, esőzésekkor sár és víztócsák, elhanyagoltság jellemezte a csíkszeredai Hősök utcát, amelynek egy szakaszát teljesen rendbe tesznek idén. A Vákár Lajos műjégpálya közvetlen közelében zajló munkálathoz nemrég fogtak hozzá.
Nem gyakori látvány a Csíki-medencében a repce- vagy a napraforgótábla, mégis lehet látni belőlük néhányat – például Csíkszereda határában is.
Indokolatlannak tartják az egyik bukaresti civil szervezet botránykeltését, amely azt követeli a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy százszázalékos szigorú védelmet biztosítsanak az ország összes nemzeti parkjának.
A korábbi 250 lej gigakalóriánkénti árat 360 lejre emelték a távhőt használó csíkszeredai lakosok számára. A lakossági áremeléséről rendes havi ülésükön döntöttek az önkormányzati képviselők.
A nyári tesztidőszak után élesben is elindult a pénzügyi nevelés program Csíkszeredában az idei tanévtől. A játékos képzésre eddig négy iskola négy osztálya iratkozott be.