Az elmúlt öt évben csaknem 300 ezer külföldi szerezte meg a román állampolgárságot - idézte szerdai számában a Krónika az igazságügyi minisztérium által közölt adatokat.
Alig háromhavi házasság után válni készül Cris Galera. A 33 éves brazil modell saját magához ment hozzá szeptemberben, vagyis most önmagától válna.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) és a román rendőrség a csendőrség támogatásával szerda reggel országos szinten 47 akciót hajt végre.
Szerda reggel, kevesebb mint egy óra leforgása alatt egy tűzesethez és két balesethez riasztották a kézdivásárhelyi tűzoltókat.
A Kovászna megyéből exportált termékek között idén is a nadrágok, a fa, a burgonya és a vadásztrófeák szerepelnek az első helyeken, míg a legtöbbet importált termékek között az elektronikus alkatrészek, autóipari alkatrészek, háztartási és ipari készülékek, játékok, zöldségek és gyümölcsök szerepelnek.
Először bocsátott fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy olyan űrszondát, amely szándékosan neki fog csapódni egy aszteroidának, hogy a Földdel való esetleges összeütközés elkerülése céljából megváltoztassa annak pályáját.
Lesz pénz a jövő évi költségvetésben nyugdíjakra, pótlékokra és a minimálbér emelésére is, és 2022-ben nem vezetnek be más adókat és illetékeket - jelentette ki Kelemen Hunor ügyvivő kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.
A NATO egységes fellépését, a teljes keleti szárny védelmének megerősítését sürgette a lengyel migránsválság kapcsán kedden Bukarestben Zbigniew Rau lengyel és Bogdan Aurescu román külügyminiszter.
Az alkotmánybíróság kedden az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a 2019-ben született törvénymódosítást, amelynek alapján az átvilágítási hatóság azzal vádolta meg Mugur Isőrescu jegybankelnököt, hogy 1989 előtt együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
Kilépett a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) Ludovic Orban. Az egykori pártelnököt 15 szenátor és képviselő követte, azok, akik korábban már elhagyták a PNL parlamenti frakcióját - jelentette be kedden délután Violeta Alexandru képviselő.
Nicolae Ciucă kijelölt kormányfő kedd este beterjesztette a parlamentbe a PNL-PSD-RMDSZ alkotta kabinet miniszterjelöltjeinek névsorát és a kormányprogramot, amelyekre bizalmi szavazást fog kérni a törvényhozó testülettől.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
November 20-án és 21-én a kolozsvári Squash Club adott otthont a Romanian Open Squash 2021 országos fallabdaversenynek, amelyen több sepsiszentgyörgyi sportoló is megméretkezett. A Huni Squash SKE játékosainak országos versenyeken való részvételét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja.
Ma 17.30-tól a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 5. fordulójában a török Elazig Il Özel Idare otthonában lép pályára a Sepsi-SIC. A háromszéki bajnokcsapat az odavágón 15 ponttal jobbnak bizonyult török ellenfelénél, hasonló végkifejletben bíznak a mai visszavágón is.
Tovább tart a Bukaresti Dinamo mélyrepülése, a 16. forduló zárómeccsén a felsőházi rájátszásra hajtó FC Voluntari 2–1-re nyert a tabella alján kullogó fővárosiak ellen. Mircea Rednic csapata 12. vereségét könyvelte el a jelenlegi bajnoki idényben, a Dinamónál csak a ligautolsó Academica Clinceni gyűjtött kevesebb pontot az első 16 fordulóban.
Több darabból álló, értékes adománnyal lepte meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot Finta Edit kézdialmási születésű (1945), Budapesten élő grafikus és festőművész – újságolta örömmel Vargha Mihály intézményvezető az általa kedden összehívott sajtótájékoztatón.
A Szentléleki Ifjúsági Szervezet (SZISZ) várja azon községbeli családok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának egy játékba, mellyel szebbé szeretnék varázsolni a várakozás időszakát.
Új, animációs videoklippel megtámogatott dal készül a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar műhelyében. A részletekről, az idei év történéseiről és további tervekről Orbán Ferenc zenekarvezetővel beszélgettünk.