Hirdetés

Tizedik helyen áll Románia alkoholfogyasztás terén az EU-ban

Egy romániai évente 11 liter tiszta alkoholt fogyaszt el, ezzel a helyi piac az első tíz között van Európában. A lista élén Lettország és Csehország áll, ahol az egy főre jutó fogyasztás közel 13 liter, míg a lista végén Olaszország, Svédország és Görögország áll, ahol az előbbi értéknek alig felét fogyasztják.

Hirdetés

Hivatalos látogatásra érkezett Romániába Maia Sandu moldovai elnök

Románia a Moldovai Köztársaság európai integrációjának stratégiai partnere marad - jelentette ki kedden Klaus Iohannis, miután fogadta hivatalában Maia Sandu moldovai elnököt.

Hivatalos látogatásra érkezett Romániába Maia Sandu moldovai elnök
Hirdetés
2021. november 23., kedd

Prostituált buktatta le a karanténszegő férfit

Egy aradi panzióban találtak rá a csendőrök egy 33 éves Olt megyei férfira, akinek karanténban kellett volna lennie, miután egy járványügyi szempontból veszélyes országból tért haza. A férfit egy prostituáltként dolgozó nő jelentette fel, miután a kliens nem fizette ki.

Prostituált buktatta le a karanténszegő férfit
Hirdetés
2021. november 23., kedd

2736 új koronavírusos megbetegedést jelentettek, 54.729 teszt elvégzése nyomán

A legutóbbi tájékoztatás óta 2736 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 54.729 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

2736 új koronavírusos megbetegedést jelentettek, 54.729 teszt elvégzése nyomán
2021. november 23., kedd

Marcel Ciolacu a képviselőház új elnöke, Florin Cîțu a szenátus vezetését vette át

A képviselőház elnökévé választották a plénum keddi ülésén Marcel Ciolacut.

Marcel Ciolacu a képviselőház új elnöke, Florin Cîțu a szenátus vezetését vette át
Hirdetés
2021. november 23., kedd

Az AUR felkérte az Európai Ügyészséget az EB oltóanyag-beszerzéseinek kivizsgálására

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felkérte az Európai Ügyészséget, elsősorban Laura Codruţa Kovesi főügyészt, az Európai Bizottság (EB) koronavírus elleni oltóanyag-beszerzéseinek kivizsgálására.

Az AUR felkérte az Európai Ügyészséget az EB oltóanyag-beszerzéseinek kivizsgálására
2021. november 23., kedd

Uniós biztos: a járvány újjáéledését főként az oltatlanok okozzák

A koronavírus-járvány újjáéledését, a negyedik hullámot főként az oltatlanok okozzák, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet - jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos, az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban.

Uniós biztos: a járvány újjáéledését főként az oltatlanok okozzák
Hirdetés
2021. november 23., kedd

Szigorodhat a KRESZ, büntetnék az agresszív sofőröket

Szigorúbb büntetéseket akarnak a rendőrök a szabálysértő sofőrökre. Az elkövetkező hónapokban a hatóságok szigorítani akarják a gyorshajtók büntetését, és új bírságokat akarnak bevezetni az agresszív autóvezetők megzabolázására.

Szigorodhat a KRESZ, büntetnék az agresszív sofőröket
2021. november 23., kedd

A viteldíj növelését kérik a sepsiszentgyörgyi taxisok

A sepsiszentgyörgyi taxisok a városi tanács jóváhagyását kérik a viteldíj kilométerenkénti közel egy lejjel történő emelésére, többek között az autók üzemanyag- és biztosítási költségeinek növekedésére hivatkozva.

A viteldíj növelését kérik a sepsiszentgyörgyi taxisok
2021. november 23., kedd

Kétmilliárd euróba kerül, és 21 kilométer hosszú lesz a kolozsvári metró

A kolozsvári önkormányzati testület hétfői rendkívüli ülésén elfogadta a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát. A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és 2,053 milliárd euróba (759 milliárd forint) kerül - közölte a polgármesteri hivatal.

Kétmilliárd euróba kerül, és 21 kilométer hosszú lesz a kolozsvári metró
2021. november 23., kedd

Tűz ütött ki egy Temes megyei pszichiátriai kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a Temes megyei gátaljai (Gătaia) pszichiátriai kórházban. A betegeket evakuálták, személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy Temes megyei pszichiátriai kórházban
Hirdetés
Hirdetés
Nem merülnek feledésbe a doni áldozatok
Megnyitás

Nem merülnek feledésbe a doni áldozatok

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.

2021. november 23., kedd

Feljelenti a rendőrségen egy szenátortársa Diana Şoşoacát, mert nem viselt maszkot a parlamentben

A szenátus védelmi bizottságának elnöke, Nicoleta Pauliuc a felsőház plénumának hétfői ülése után a sajtóval közölte: fel fogja jelenteni a rendőrségen Diana Şoşoacă szenátort a maszkviselet elmulasztása miatt.

Feljelenti a rendőrségen egy szenátortársa Diana Şoşoacát, mert nem viselt maszkot a parlamentben
Hirdetés
2021. november 23., kedd

Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 22-december 5-i periódusra kiadott előrejelzése szerint a következő két hétben az évszaknak megfelelő időjárás várható, 1 és 15 fok közötti átlagértékekkel, november végén, december elején pedig nő a csapadék valószínűsége.

Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben
2021. november 23., kedd

Legalább 45 embert meghalt egy buszbalesetben Bulgáriában

Súlyos balesetet szenvedett és lángra kapott egy észak-macedóniai turistabusz keddre virradóra Bulgáriában – jelentette a BGNES bolgár hírügynökség.

Legalább 45 embert meghalt egy buszbalesetben Bulgáriában
2021. november 23., kedd

Döntött a miniszterjelöltjeiről a PSD, Ciolacu a képviselőház elnöke lenne

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn döntött az alakulat miniszterjelöltjeiről.

Döntött a miniszterjelöltjeiről a PSD, Ciolacu a képviselőház elnöke lenne
Hirdetés
2021. november 23., kedd

Szokatlan év lesz

Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.

Szokatlan év lesz
Szokatlan év lesz
2021. november 23., kedd

Szokatlan év lesz

2021. november 23., kedd

Tetszetős játékkal nyertek

Gólparádét rendezve fölényes győzelmet aratott az FK Csíkszereda a sereghajtó Dacia Unirea Brăila ellen a labdarúgó 2. Liga 14. fordulójában. Valentin Suciu csapata tetszetős futballal folytatta veretlenségi sorozatát, és újabb három ponttal gazdagodott, amelynek köszönhetően feljött a tabella hetedik helyére, és fontos lépést tett a felsőházi rájátszás felé.

Tetszetős játékkal nyertek
Tetszetős játékkal nyertek
2021. november 23., kedd

Tetszetős játékkal nyertek

Hirdetés
2021. november 23., kedd

Szépnagyanyáink konyhája

Főleg az idősebb korosztályhoz tartozók számára lehet ismerős az édesanyák, nagymamák által nagy becsben tartott, napi szinten forgatott Baby szakácskönyv. Ma, amikor se szeri, se száma a különféle tematikájú, színes fotókkal gazdagított szakácskönyveknek, nehéz megérteni, micsoda kincs volt a gazdasszonyok számára Baby, a kézdivásárhelyi születésű Novák Mária munkája. A Tortoma Kiadó gondozásában megjelent aktualizált kiadásnak ott a helye a háromszéki könyvespolcokon.

Szépnagyanyáink konyhája
Szépnagyanyáink konyhája
2021. november 23., kedd

Szépnagyanyáink konyhája

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés