
Tovább tart a Bukaresti Dinamo mélyrepülése, a 16. forduló zárómeccsén a felsőházi rájátszásra hajtó FC Voluntari 2–1-re nyert a tabella alján kullogó fővárosiak ellen. Mircea Rednic csapata 12. vereségét könyvelte el a jelenlegi bajnoki idényben, a Dinamónál csak a ligautolsó Academica Clinceni gyűjtött kevesebb pontot az első 16 fordulóban.
2021. november 24., 00:402021. november 24., 00:40
A Sepsi OSK ellenben idénybeli harmadik sikerét érte el – az elsőt idegenben! – azáltal, hogy érvényesítette esélyes státuszát a sereghajtó Academica Clinceni elleni kiszálláson. Cristiano Bergodi együttese győzelemmel kezdte tehát a visszavágókat, de az Academicánál erősebb ellenfelekkel szemben többre lesz szüksége, mint amit most mutatott. A mindkét találat előkészítésében szerepet vállalt Stefan Askovszkit beválasztották a forduló csapatába, a 29 éves észak-macedón támadó igencsak kivette részét a kötelező győzelemből.
A sepsiszentgyörgyi piros-fehérek most kétszer egymás után a Chindia Târgoviște ellen lépnek pályára: szombaton 15 órától hazai pályán a bajnokságban, aztán kedden este idegenben a Román-kupa negyeddöntőjében csapnak össze az Emil Săndoi által felkészített csapattal.
A Kolozsvári CFR őrzi nyolcpontos előnyét a tabella élén, miután kétgólos győzelmet aratott az újonc craiovaiak ellen. Megnyerte a Botoșani elleni rangadót az Edi Iordănescutól megvált FCSB, amely két cserejátékos, Valentin Gheorghe és Ianis Stoica találataival fordítani tudott, így továbbra is üldözi a címvédő kolozsváriakat.
Labdarúgó 1. liga, a 16. forduló összes eredménye: Academica Clinceni – Sepsi OSK 0–2, Chindia Târgoviște – Bukaresti Rapid 2–2, Konstancai Farul – Aradi UTA 0–0, FC Universitatea Craiova – Kolozsvári CFR 0–2, FC Argeș Pitești – Universitatea Craiova 3–2, FCSB – FC Botoșani 3–1, CS Mioveni – Medgyesi Gázmetán 1–0, FC Voluntari – Bukaresti Dinamo 2–1.
A 16. forduló csapata: Andrei Vlad (FCSB) – Ricardinho (FC Voluntari), Andrei Burcă (Kolozsvári CFR), Ionuț Larie (Farul), Iasmin Latovlevici (FC Argeş) – Marco Dulca (Chindia), Runar Sigurjonsson (Kolozsvári CFR), Ciprian Deac (Kolozsvári CFR) – Stefan Askovszki (Sepsi OSK), Daniel Popa (Chindia), Ianis Stoica (FCSB). Edző: Andrei Prepeliţă és Mihai Ianovschi (FC Argeş).
Az állás:
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!