Aszteroidát próbál eltéríteni a NASA

Először bocsátott fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy olyan űrszondát, amely szándékosan neki fog csapódni egy aszteroidának, hogy a Földdel való esetleges összeütközés elkerülése céljából megváltoztassa annak pályáját.

Székely Hírmondó

2021. november 24., 10:232021. november 24., 10:23

A DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű űrszondát közép-európai idő szerint szerdán reggel indítottak útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX magán űripari cég Falcon-9 rakétájával.

A kisautó-méretű szonda 10 hónap múlva, 11 millió kilométer megtétele után – várhatóan 2022. szeptember végén – szándékosan össze fog ütközni a Dimorphos nevű aszteroidával,

a földközeli Didymos aszteroida körül keringő, 160 méter átmérőjű holddal, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék a világ első bolygóvédelmi rendszerét, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

A kettős aszteroidarendszert két évtizede fedezték fel, ekkor kapta a Didymos nevet a nagyobbik, 800 méter átmérőjű aszteroida, a név görögül ikret jelent. Körülötte egy kisebb, futballpályányi hold kering, amely kezdetben a Didymos b nevet kapta.

A thesszaloniki Arisztotelész Egyetem bolygókutatója, a DART csapatának tagja, Kleomenisz Ciganisz javaslatára nevezték el a holdat később Dimorphosnak, amelynek jelentése „kettős alak”.

„Ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában, két nagyon különböző formában fog megismerni. Az egyik, ahogyan a DART látja a becsapódás előtt, a másik, ahogyan az Európai Űrügynökség (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később” – mondta a szakértő.

A Didymos és a Dimorphos a jövő év szeptemberében viszonylag közel, 10,9 millió kilométerre lesz a Földtől. Az űrszonda ekkor szándékosan neki fog ütközni a Dimorphosnak, hogy megváltoztassa a mozgását. Az égitest helyének megállapítását és az ütközés végrehajtását a szondán lévő DRACO kamera és autonóm navigációs rendszer segít. Az ütközést rögzíti a LICIACube, az olasz űrügynökség műszere, amely a DART fedélzetén érkezik a helyszínre, majd az ütközés előtt leválik, hogy felvehesse, mi történik.

A szonda 24 ezer kilométeres sebességgel fog nekirepülni a „holdacskának”, eléggé nagy erővel ahhoz, hogy változtasson annak pályáján. Kutatók azt remélik, hogy az ütközés következményeként 10 perccel lerövidül az idő, amely alatt a Dimorphos megkerüli a Didymost, de már 73 másodperces változást is sikernek tartanának. Egy több millió kilométerre lévő égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályáját biztonságossá változtassák.

„A csillagászok a földbázisú teleszkópoknak a DART becsapódása előtti és utáni megfigyeléseit össze tudják hasonlítani és megállapítani, mennyit változott a Dimorphos keringési ideje. "Ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési erőfeszítéseinkre” – mondta el Tom Statler, a NASA munkatársa, a DART program kutatója. Emellett három év múlva az ESA Héra missziója a helyszínen fog utánkövetéses vizsgálatot végezni.

Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

Azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azon aszteroidákéhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára.

Földközeli objektumnak azok az aszteroidák és üstökösök számítanak, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.

A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely a belátható időn belül a Földnek csapódhatnak, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert. Ezen kívül lehet még számos olyan apró égitest, amelyet eddig nem észleltek.

Az első kisbolygó-eltérítő űrküldetés a NASA szerint 330 millió dollárba kerül, vagyis jóval olcsóbb, mint az amerikai űrkutatási hivatal legtöbb más űrmissziója.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés