Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Örvendetes hírt közölt múlt heti sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester: a kisstadionban a bürokrácia és az infláció által elgáncsolt építkezést tavasszal folytatja az építőcég. Ugyanakkor több más folyamatban levő városbeli munkálatról is szó esett.
Ünnepi keretek között, a Kós Károly tervezte imaházban tartották meg vasárnap Nagybaconban az imahetet záró istentiszteletet, melyen a nagyszámú helybéli gyülekezeti tag mellett jelen Simon András polgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök is. Az ünnepségre az adott okot, hogy a megyei tanács hozzájárult az egyházközség irodájának és imatermének belső felújításához, amiért Simon-Kató Barna lelkipásztor köszönetet mondott, hasonlóképpen a helyi tanácsnak, a helyi közbirtokosságnak, nem utolsósorban
Múlt hónapban a Sepsi Prospera pályázat keretében a Caritas segélyszervezet és a Máltai Szeretetszolgálat az Albert Optimun Medicals szakmai partnerségével közel 300 hátrányos helyzetű személy egészségügyi szűrését végezte el az Őrkőn, a Csíki negyedben és a Szépmezőn. A szűrés előzetes eredményeiről érdeklődtünk a szociális szolgáltatásokat nyújtó Máltai Szeretetszolgálat és az Albert Optimun Medicals képviselőitől.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kivételes ünnepnap volt vasárnap a kézdivásárhelyi evangélikus-lutheránus templomban, ahol harangszentelési ünnepséget tartottak. Neve – Béke-harang – nem is lehetne időszerűbb az ukrán–orosz háború kontextusában, amelynek kárpátaljai magyarok is elszenvedői, hangzott el.
Torka elvágásával, a szeme kiütésével fenyegették meg a kézdivásárhelyi kutyamenhely vezetőjét, Forró Bélát. Az incidens az követően történt, hogy begyűjtött egy utcán csavargó, nagytestű kutyát.
Lehűlésre számíthatunk a következő két hétben, gyenge csapadék március első napjaiban, majd 6-7-e után várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 28-a és március 13-a közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Megkezdődtek a tárgyalások Ukrajna és Oroszország között – erősítették meg a két ország külügyminisztériumai.
A román agrár-élelmiszeripari piac nem szenvedett "jelentős" változásokat vagy zavarokat az ukrajnai események következtében - közölte hétfőn Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői videóüzenetében felszólította az Európai Uniót, hogy gyorsított eljárásban vegye fel Ukrajnát a tagjai közé.
A külügyminisztérium nyomatékosan kéri a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Oroszországba, csak ha feltétlenül szükséges, az Orosz Föderáció területén tartózkodó román állampolgároknak pedig azt ajánlja, hogy mielőbb hagyják el az országot a még közlekedő kereskedelmi repülőjáratokkal.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4757 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - 510-zel többet, mint egy nappal korábban -, több mint 26 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 633-an újrafertőződött betegek - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszönetet mondott hétfőn Romániának a napok óta nagyszabású orosz invázióval szembenéző országának nyújtott támogatásért.
Az életkoruknak megfelelően kell beszélni a háborús történésekről a gyerekekkel, azonban a híradásokban megjelenő képi világot nem feltétlenül kell és szabad eléjük tárni - erről Földi Rita klinikai szakpszichológus beszélt az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Az ország hat regionális menekültközpontjának telítettsége jelenleg 65 százalékos - jelentette ki hétfőn a belügyminiszter.
A szenátus és a képviselőház összevont házbizottságának döntése értelmében nyilatkozatot fogad el hétfőn a parlament plénuma, amelyben elítéli az Ukrajna elleni orosz katonai agressziót.