Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. március 01., 00:032022. március 01., 00:03
Ötödik napja dörögnek a fegyverek Ukrajna-szerte. A televíziós csatornákon közvetített megrázó felvételeken elkeseredett harcok nyomai láthatók. Kiégett tankok, lelőtt katonai repülőgépek és helikopterek roncsai, találatot kapott épületek füstölgő romjai, kétségbeesett asszonyok, megrettent gyermekek, menekülők hosszú sora. A hadban állók titokban tartják az áldozatok számát, illetve felduzzasztott adatokat közölnek a másik fél veszteségeiről. A több fronton zajló összecsapások hevességéből ítélve azonban valószínűsíthető, hogy számuk több ezer fő lehet.
Nemcsak szomorú, hanem tragikus is, hogy a béke évtizedei után ismét a háború kísértete járja be Európát. Arra pedig még gondolni is rossz, hogy a szomszédunkban tomboló borzalom bármikor a nyakunkba szakadhat. Ezzel az eshetőséggel azonban sajnos számolni kell, mert a harcok bármikor átcsaphatnak a határokon, és ez alól Magyarország és Románia sem képez kivételt. Főleg, ha ezt kiprovokálják, márpedig az utóbbi ezt teszi.
Románia a konfliktus kirobbanása óta minden szinten ellenséges hangnemet üt meg Oroszországgal szemben. Ráadásul az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás ötletét sem vetette el, ami a jelenlegi helyzetben felér egy hadüzenettel. És teszi ezt annak ellenére, hogy az ukrajnai románok, illetve az oroszok lakta szakadár Dnyeszter-melléket is magába foglaló Moldova miatt amúgy is kényes a helyzete.
A felsoroltakat figyelembe véve Románia számára Orbán Viktor magyar miniszterelnök józanságra intő magatartása kell legyen irányadó, aki ezzel újból bebizonyította kivételes államférfiúi képességeit. Amint a vasárnap este az M1 csatornán vele készített rendkívüli interjúban kifejtette, a háború „zűrzavart” okoz, és „ideges, kapkodó, gyors lépéseket sürgető helyzet alakul ki.” Ezt viszont az Ukrajnával szomszédos Magyarországon el kell kerülni.
„Óvakodni kell minden átgondolatlan, gyorsan meghozott döntéstől, következményeiben fel nem mért követeléstől és kezdeményezéstől. Stratégiai nyugalomra van szükség” – mondta. A háború szörnyűségei elől Ukrajnából menekülőknek azonban segítséget kell nyújtani, és Magyarország ennek szellemében jár el velük szemben. Így az onnan érkezők biztosak lehetnek abban, hogy ott barátok fogadják őket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!