
Ünnepi keretek között, a Kós Károly tervezte imaházban tartották meg vasárnap Nagybaconban az imahetet záró istentiszteletet, melyen a nagyszámú helybéli gyülekezeti tag mellett jelen Simon András polgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök is. Az ünnepségre az adott okot, hogy a megyei tanács hozzájárult az egyházközség irodájának és imatermének belső felújításához, amiért Simon-Kató Barna lelkipásztor köszönetet mondott, hasonlóképpen a helyi tanácsnak, a helyi közbirtokosságnak, nem utolsósorban pedig a nagybaconiaknak, akik adományokkal és közmunkával járultak hozza a kivitelezéshez. Tamás Sándor Háromszék vármegye zászlaját adta át a helyi gyülekezetnek, mondván, „fogadják szeretettel, legyenek büszkék rá, és tegyék méltó helyre”. A tiszteletes Farkas István helybéli fafaragó munkáját ajándékozta a tanácselnöknek. Az istentisztelet után tombolahúzásra is sor került, majd a Czier Zsolt vezette mezőfényi és a nagybaconi ifjú fúvósok egyesített zenekara lépett fel Vágási István vezénylete alatt. Az imahét szombati és vasárnapi istentiszteleteinek perselypénzét a nagybaconiak a tűzkárt szenvedett kommandói családok megsegítésére ajánlották fel.
2022. március 01., 00:052022. március 01., 00:05
Az ünnepségre az adott okot, hogy a megyei tanács hozzájárult az egyházközség irodájának és imatermének belső felújításához, amiért Simon-Kató Barna lelkipásztor köszönetet mondott, hasonlóképpen a helyi tanácsnak, a helyi közbirtokosságnak, nem utolsósorban pedig a nagybaconiaknak, akik adományokkal és közmunkával járultak hozza a kivitelezéshez. Tamás Sándor Háromszék vármegye zászlaját adta át a helyi gyülekezetnek, mondván, „fogadják szeretettel, legyenek büszkék rá, és tegyék méltó helyre”. A tiszteletes Farkas István helybéli fafaragó munkáját ajándékozta a tanácselnöknek.
Az istentisztelet után tombolahúzásra is sor került, majd a Czier Zsolt vezette mezőfényi és a nagybaconi ifjú fúvósok egyesített zenekara lépett fel Vágási István vezénylete alatt. Az imahét szombati és vasárnapi istentiszteleteinek perselypénzét a nagybaconiak a tűzkárt szenvedett kommandói családok megsegítésére ajánlották fel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!