A Vigadó Művelődési Ház közelgő programjai

A Vigadó Művelődési Ház és a Városi Színház gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket és kultúrakedvelőket februárban is. A hónap második felében a Vigadó Akadémia és Vigadó Hangszín többször is jelentkezik, és két jótékonységi koncertnek is helyet ad a kulturális intézmény. Valamennyi programra belépőket vásárolni vagy helyet foglalni a közönségszolgálati irodában lehet, hétfőtől csütörtökig 8-tól 19 óráig, pénteken 8-tól 15 óráig, valamint előadás előtt egy órával.

Civil licit Kézdivásárhelyen is

A Pro Sanitate Alapítvány idén negyvenezer eurót fordít jótékonysági célokra. A kézdivásárhelyi alapítvány évek óta azért dolgozik, hogy a lehető legtöbbet adja a város lakói számára, ez idén sem lesz másként, tájékoztatott az alapítvány elnöke, Bakk-Vitális Mária Kinga.

Civil licit Kézdivásárhelyen is
Civil licit Kézdivásárhelyen is
2017. február 15., szerda

Civil licit Kézdivásárhelyen is

2017. február 15., szerda

401 millió eurós „fogás”

Pert nyert Románia a párizsi nemzetközi kereskedelmi kamaránál az olasz Enel energiavállalattal szemben az egyik volt román állami áramszolgáltató privatizációja miatt kialakult jogi vitában.

401 millió eurós „fogás”
401 millió eurós „fogás”
2017. február 15., szerda

401 millió eurós „fogás”

2017. február 15., szerda

Véget kell vetni a tüntetéseknek!

„Azoknak kell megoldást keresniük és találniuk, akik előidézték a problémákat. A gondok abból származtak, hogy a kormány megpróbált az igazságüggyel kapcsolatos törvényeken változtatni. Ezt az eljárást egyértelműen támogatta a PSD, tehát természetes, hogy a PSD-nek kell megoldásokat találnia” – magyarázta kedden Klaus Johannis államfő a Cotroceni-palotában.

Véget kell vetni a tüntetéseknek!
Véget kell vetni a tüntetéseknek!
2017. február 15., szerda

Véget kell vetni a tüntetéseknek!

2017. február 15., szerda

Felmentő bírósági ítéletek

Megszülettek az első olyan felmentő, illetve jogerős ítéleteket eltörlő bírósági döntések, amelyeket a hivatali visszaélés bűncselekményét pontosító tavalyi alkotmánybírósági döntés alapján hoztak meg a bíróságok.

Felmentő bírósági ítéletek
Felmentő bírósági ítéletek
2017. február 15., szerda

Felmentő bírósági ítéletek

2017. február 15., szerda

Fordulatra várva V.

A ma tévében és politikában bőven tenyésző többségi előítéletek és burjánzó tévtanok, elfogultságok leküzdése nélkül persze nem fog sikerülni a teljesértékű emberi és magyar létezés feltételeinek biztosítása Romániában.

Fordulatra várva V.
Fordulatra várva V.
2017. február 15., szerda

Fordulatra várva V.

2017. február 15., szerda

„Mere” van, alma nincs

Nagy költők versei között böngészek a világhálón. „S nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.” – „Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon.” – „Miként a gerle, melyet vágya kerget, / száll egyenest a légen át az édes / fészek felé s szárnyat vígan emelget…”

„Mere” van, alma nincs
„Mere” van, alma nincs
2017. február 15., szerda

„Mere” van, alma nincs

2017. február 15., szerda

Spagetti-torta

Spagetti-torta
Spagetti-torta
2017. február 15., szerda

Spagetti-torta

2017. február 14., kedd

Nagyvonalú cégek hitegetnek

Táplálékkiegészítőket forgalmazó cég hívott fel telefonon a napokban több lakost a megyénkből, és a hívott felek megrökönyödve vették tudomásul, hogy a hívók minden adatukkal rendelkeztek! Olvasói bejelentések alapján utánakérdeztünk, mi történik.

Nagyvonalú cégek hitegetnek
Nagyvonalú cégek hitegetnek
2017. február 14., kedd

Nagyvonalú cégek hitegetnek

2017. február 14., kedd

2022-ben szabadul

A 90-es években, egy sepsiszentgyörgyi diszkóban nindzsakarddal fenyegetőző, utólag pedig Ninja Misiként elhíresült Ghiorghica Mihali közismert Háromszéken, így érthető, hogy letartóztatása után számos, az életével, bűneivel kapcsolatos pletyka kapott szárnyra. Egyesek szerint drogok miatt, a vádirat szerint embercsempészet, illetve emberkereskedés miatt csukták le a lassan 40. életévét taposó, „háromszéki maffiózóként” emlegetett férfit.

2022-ben szabadul
2022-ben szabadul
2017. február 14., kedd

2022-ben szabadul

2017. február 14., kedd

Hetek óta nincs víz

Gidófalván húsz családnál hetek óta nincs vízellátás – írja a víz nélkül maradottak nevében Szabó Ferenc és Máthé István, akik hozzáteszik: a sepsiszentgyörgyi közművek nem hajlandók megoldani a problémát. Mi is utána próbáltunk nézni – velünk sem álltak szóba.

Hetek óta nincs víz
Hetek óta nincs víz
2017. február 14., kedd

Hetek óta nincs víz

A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?
Megnyitás

A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?

A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.

2017. február 14., kedd

A megye „kizöldülne”

A Zöld Ház program valóságos tájfunt okozott Kovászna megyében, és a pénz nagyon rövid idő alatt elfogyott. Ehhez képest más megyékben milliók maradtak meg – nem jó az elosztási rendszer, nyilatkozta a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója.

A megye „kizöldülne”
A megye „kizöldülne”
2017. február 14., kedd

A megye „kizöldülne”

2017. február 14., kedd

Trichinella-fertőzést azonosítottak

Az elmúlt esztendők átlagát figyelembe véve Háromszéken a disznóvágási szezonban nem csökkent a trichinella-vizsgálatok száma – tájékoztatott dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos. Az azonosított fertőzések számára voltunk kíváncsiak.

Trichinella-fertőzést azonosítottak
Trichinella-fertőzést azonosítottak
2017. február 14., kedd

Trichinella-fertőzést azonosítottak

2017. február 14., kedd

Ez lenne a 15. szabadnap

Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő szerint törvénnyel kell rendezni azt, hogy március 15. munkaszüneti nap legyen a magyarlakta településeken. Pár évvel ezelőtt Kovászna megye tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata belefoglalták a kollektív munkaszerződésbe, hogy alkalmazottaik a magyarság ünnepén szabadnapot kapjanak, de ez csak az önkormányzatok dolgozói számára jelent megoldást.

Ez lenne a 15. szabadnap
Ez lenne a 15. szabadnap
2017. február 14., kedd

Ez lenne a 15. szabadnap

2017. február 14., kedd

Maszkások Csernátonban

A csernátoni Haszmann Pál Múzeum idén is meghirdeti február 20–28. között a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozását, melyet szeretettel ajánlanak óvónők, tanítók, tanárok figyelmébe elsősorban, de nem kizárólag, kézimunka-, rajz-, anyanyelvórák vagy foglalkozások alternatív eltöltésére.

Maszkások Csernátonban
Maszkások Csernátonban
2017. február 14., kedd

Maszkások Csernátonban

2017. február 14., kedd

Textilbe szőtt álmok

Vasárnap délben Gazdáné Olosz Ella textilművész születésének 80 éves évfordulója alkalmával teltház előtt nyitottak emlékkiállítást a kovásznai Kádár László Képtárban.

Textilbe szőtt álmok
Textilbe szőtt álmok
2017. február 14., kedd

Textilbe szőtt álmok

2017. február 14., kedd

Fejek hullnak, de nem az égből

Mondta, mondta a magáét nagymami, fiam, csináljad, ha te jobban tudod, csak ne legyen baj belőle. Teltek, múltak az évek – a rendszerváltás óta eltelt időről beszélek –, nagymami közben belefáradt, csak hányja a borsót a falra. Most bekeményített, már nem azt hajtogatja, hogy ne legyen baj belőle, hanem, hogy ugye megmondtam, baj lesz. Baj lett.

Fejek hullnak, de nem az égből
Fejek hullnak, de nem az égből
2017. február 14., kedd

Fejek hullnak, de nem az égből

2017. február 14., kedd

Olvasói toplista

Kíváncsiak lévén arra, hogy mit olvasnak a háromszékiek, kikértük a Bod Péter Megyei Könyvtár tavalyi legkeresettebb könyveinek listáját, valamint a legnépszerűbb szerzőkét. Kiderült, nincsenek nagy berobbanók, akik korábban megvetették lábukat a toplisták első helyein, most is biztosan őrzik pozíciójukat.

Olvasói toplista
Olvasói toplista
2017. február 14., kedd

Olvasói toplista

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye