Olvasói toplista

Kíváncsiak lévén arra, hogy mit olvasnak a háromszékiek, kikértük a Bod Péter Megyei Könyvtár tavalyi legkeresettebb könyveinek listáját, valamint a legnépszerűbb szerzőkét. Kiderült, nincsenek nagy berobbanók, akik korábban megvetették lábukat a toplisták első helyein, most is biztosan őrzik pozíciójukat.

Bodor Tünde

2017. február 14., 00:152017. február 14., 00:15

Kíváncsiak lévén arra, hogy mit olvasnak a háromszékiek, kikértük a Bod Péter Megyei Könyvtár tavalyi legkeresettebb könyveinek listáját, valamint a legnépszerűbb szerzőkét. Kiderült, nincsenek nagy berobbanók, akik korábban megvetették lábukat a toplisták első helyein, most is biztosan őrzik pozíciójukat.

 A ronggyá olvasott könyvek uralják a százas listának több mint felét, az első 3 pozícióban kizárólag az ifjúság olvasnivalója szerepel, és ifjúságon értjük a pelenkából épphogy kinőtt hároméveseket, meg a középiskolásokat is. Nagyon sok szülő hozza óvodás gyermekét a könyvtárba, hagyja válogatni, vagy ha nem, Bartos Erika Anna, Peti és Gergő című könyvét kéri neki, vagy a Bogyó és Babócát, elemista diákok pedig rendületlenül viszik a Jeff Kinneytől az Egy ropi naplójának sok kötetét, lányos változatban az Egy zizi naplóját, de előkelő helyen szerepel a listán a tinik olvasmánya, a Szent Johanna gimi nyolc kötete is megjelenése, azaz 2010 óta.

Mindezekről Éltes Enikő számolt be a könyvtár gyermekrészlegén, amely kéthónapos bezárás után év elejétől ismét várja a kis olvasókat. Néhány klasszikus is szerepel a listán magyarul és románul, a Pál utcai fiúk, Csipike, A kőszívű ember fiai, Rebreanu Ion-ja, főleg annak köszönhetően, hogy háziolvasmányok – és annak ellenére, hogy ami kötelező, ritkán válik kedvenccé. A felnőtt könyvek között Fábián Janka történelmi hátterű családregényein kívül Dragomán György Máglyája fért bele az első ötvenbe, Szabó Magda Abigélje, Dan Brown Infernója után ismét hosszú sor gyermekkönyv következik.

Hozzák tehát a tanítónők az osztályt, vagy a barátok egymást, a gyermekek kitartó olvasók, ám valahol rátérnek a muszáj-könyvek ösvényére, és ez nem a felnőtt részleghez vezet... A fenti helyzetből adódóan a szerzők toplistáját is többkötetes meseírók vezetik, dobogós Elisabetta Dami, Bartos Erika és Jeff Kinney, illetve a gimis korosztályban jól szituált Agatha Christie, és Fábián Janka is best olvasott, azaz nagyon viszik. Wass Albert, Jókai Mór éppen csak megelőzik Danielle Steelt és Leslie Lawrence-t, előbbieket inkább az idősebbek olvassák, valószínűleg nekik van türelmük a lassúbb cselekményszövéshez, de a nagy többség mégis a gyorsabb sodrású ponyvaregényeket viszi.

Eszterházy Péter 35., mert megelőzi a Harry Potter könyvek szerzője, Joanne Rowling, de Mikszáth, Móricz, Tamási és még Stephen King is. Stabilan keresi egy bizonyos réteg az életvezetést tanító könyveket, Popper Péter, Müller Péter, Csernus Imre viszik a prímet, Paulo Coelho regényei is ide illeszkednek.

– Nagyon sokfélék az emberek, ennek megfelelően nagyon sok mindent kérnek, van, aki végigolvassa Wass Albert műveit, van, aki elfogadja az ajánlásainkat. Néha még az őrkői gyermekek is betérnek egy-egy bunyós DVD-ért, s ha az nem is kerül nekik, talán elvisznek egy kis olvasnivalót, de van fiatalokból, középkorúakból és idősekből egyaránt kikerülő rétege a látogatóinknak, amely kiköveteli az újdonságokat, kikéri a klasszikusokat, és amely télen-nyáron olvas, csak mert szereti – számolt be Hollanda Andrea könyvtáros.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust