Jóváhagyta hétfőn a parlament az államfő népszavazás kiírására vonatkozó kérését, a határozatot egyhangúlag megszavazta a plénum.
Két fiatalt fogtak el a kolozsvári rendőrök vasárnap hajnalban, akik megkíséreltek újabb ábrákat festeni a Fellegváron lévő óriáskereszt talapzatára.
Az idei költségvetés elfogadásának napján, azaz január 31-én kibocsátott miniszteri rendelettel Lia Olguța Vasilescu asszony alaposan megnyirbálta a szociális szolgáltatást végző szervezeteknek az előző kormány által már elfogadott büdzséjét. Az intézkedés súlyos válságba sodorhatja a civil szervezeteket, és gondozottaik számára is kétségbeejtő helyzeteket teremt.
Hadnagy, Bujor és Ene góljaival nyerte meg utolsó edzőmérkőzését Antalyában a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely az eseménydús törökországi napok után már itthon folytatja a ráhangolódást a február 25-ei bajnoki folytatásra. A piros-fehérek elégedettek a felkészülés menetével, szombatra újabb barátságos próbatételt terveztek be.
Nem jött össze a címvédés. A târgovișteiek négerei, bukarestiei és szerbjei jobbak voltak a mi négereinknél, bukarestieinknél és szerbjeinknél, de még a brassói négereknél, szerbeknél és bukarestieknél is.
Fontosak az ünnepek a falu életében, a közös élményeknek is összekovácsoló szerepük van. Még decemberben megtartották a hagyományos karácsonyi vásárt egy nem hagyományos helyszínen, hogy a gyermekek produkcióit ne nyomja el a vásári zsivaj, a kultúrotthon mögötti szabad téren a csikorgó hidegben igencsak fogyott a meleg tea, forralt bor.
A gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület immár nyolcadik alkalommal szervezte meg hagyományos huszárbálját a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben.
Tudom, most én leszek a zsidóbérenc, a multipárti, Soros embere etc., de a nagy hőbörgők közül még senki sem ébredt rá arra, hogy ez az egész Csiki Sör hiszti, egy olyan profi marketingstratégia, amit oktatni kellene a Harvardon?
Szász Magor, a Berni Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgőse nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy lehetősége adódott a Tortoma Önképzőkör révén bemutatkoznia szülővárosa közönségének. A tehetséges, 26 éves fiatalembert itthon alig ismerik: ez annak is betudható, hogy már ötödikesen elkerült Barótról.
Minapi jegyzetemben, a Szókincs – gondolatkincs címűben úgy fogalmaztam, hogy kincs a szó, s hogy érzékeltessek is valamit ennek a kijelentésnek a súlyából, a tartalmából, éspedig azt, hogy tényleg gazdaggá tehetik a beszélőt a szavak, elősoroltam a tíz legszebb magyar szót.
Az ég madarai keresnek a földön, mindenik megtalálja a magáét, repesve száll el, örömében csattogtatja szárnyait. Tudják ezt az emberek is, mégis odavetnek nekik egy-egy marok szemet, kenyérmorzsát. 1920. februárjában azonban, a nagy háború után, olyan döbbenet uralta Európa szegényebb felét, hogy milliók éheztek, s tán még a madarak is.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
„A kormánymegbízott egy stabilitási tényező a közigazgatásban, szavatolja a törvény és a közrend betartását, az együttműködést és a párbeszédet a helyi önkormányzatokkal, a civil társadalommal és nem utolsó sorban a polgárokkal” – írja a prefektúra honlapján.
Mindent a maga idejében kéne elvégezni, és nem utólag pótolgatni – fejtette ki lapunknak dr. Seres Lucia, a Kovászna megyei háziorvosok egyesületének elnöke, aki ezúttal az oltóanyaghiány miatt kongatott vészharangot.
Bár a nyomozó hatóságok lezárták az ügyet, a Kovászna megyei prefektúra továbbra is köti a kereket a kézdivásárhelyi tervezett Wass Albert utca-névadás miatt. A kormánymegbízott ismét az ügy újrafelvételét kéri.
A sepsiszentgyörgyi tanulók iskolájukban leginkább a mosdók állapotával elégedetlenek – ez derül ki a megyeszékhelyi önkormányzat által megrendelt tanulmányból. A felmérés szerint ez ügyben nincs különbség a tanulók és szüleik véleménye között.
2016 folyamán Kovászna megyében mintegy 170 ezer lejnyi kárt okoztak a medvék – vonta meg a mérleget Gheorghe Neagu. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója pénteki sajtóértekezletén beszélt a vadak által okozott károkról.
Jócskán termett babér a háromszéki asztaliteniszezőknek a hétvégén, Besztercén tartott ifjúsági III-as korosztály országos csapatbajnokságán, ahol a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK és a sepsiszentgyörgyi Electrica egy-egy fiúcsapattal nevezett, de rajtuk kívül három kölcsönben szereplő játékosunk is érdekelt volt a küzdelemsorozatban.