Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy víztorony látszott, a vonat elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, s valakit magába roskadva egy padon.
Orbán Viktor pénteken a Várkert bazárban mondta el a 2016-os évet értékelő beszédét. E műfajt közel két évtizede teremtette meg, azóta többen is élnek e kommunikációs lehetőséggel.
Válasz a Székely Hírmondó 2017. február 8-i Vélemény rovatában megjelent, Szentgyörgy szégyene című írásra.
Az állatot, az állatkákat nem kíváncsiság vezérli, hanem az éhség. Ilyen egyszerű bizony az életvitelük. Mindenüvé bekukkantanak, bebújnak, szimatolnak, hátha valaminek hasznát veszik délebédre. Én bizony pillanatnyi időre el is felejtem magasabb rendű voltomat, ha azt olvasom, hallom, hogy ez meg az az állat sok kilométernyiről megérzi az eledelt, a vizet.
Aki a hirtelen jött felmelegedésből azt értette, hogy megjött a tavasz, annak igen rosszul eshetett, hogy februárban azért még havazni szokott errefelé. Bár komolyabb fennakadások nem voltak, a széllel nem mindenütt bírtak a hóeltakarító gépek.
Bár az utóbbi években ilyenkor már nagyjából el volt fogadva Barót költségvetése, idén késlekedéssel kell számolni. A város legutóbbi tanácsülésén úgy vélekedtek a városatyák: március előtt nem valószínű, hogy megszavazhatják a helyi büdzsét. Aminek mégis örülni lehet, hogy idén több pénzből gazdálkodhat majd a város.
A Romániai Fogyasztóvédők Egyesülete sajtóközleményben kongatta meg a vészharangot, hogy az általuk végzett felmérések, tanulmányok azt igazolják, 370 ezer kisbaba hord mérgező anyagokat tartalmazó pelenkát.
Egy új épületbe költöztetnék a tébécékórházat, illetve a tüdőgyógyászati rendelőket, közölte érdeklődésünkre András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere.
Tegnap múlt egy hónapja, hogy leégett a kommandói Horn Dávid Általános Iskola jelentős része. Azóta a tanítás az épület ép felében folytatódik, és mondhatni naponta érkeznek az adományok az új iskola megépítésére, aminek jelenleg a tervezési szakaszában tartanak. Ott jártunkkor épp egy nagykanizsai küldöttség kereste fel az iskolát, természetesen nem üres kézzel jöttek.
Kedden fogadta el a kormány az idei költségvetést, ennek kapcsán Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátortól érdeklődtünk, miként áll Székelyföld és azon belül Háromszék szénája. Kiderült: a költségvetés jobb, mint a technokrata kormány idején, több pénz jut a vidékünkre is.
Miután tavaly több erdővidéki nőszövetség, valamint civil egyesület először tartotta meg a Házasság hete rendezvénysorozatot, idén ismét változatos programok várják az érdeklődőket a több mint két évtizede Angliából indult kezdeményezés erdővidéki eseményeire, melyekkel a házasság és a család fontosságára kívánnak összpontosítani.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Klaus Johannis államfő szerdán megjelent a lemondását negyedik napja követelő tüntetők között, de tartalmas párbeszédre nem kerülhetett sor közöttük a trombiták és bekiabálások hangzavarában, írja az MTI.
Lemondott tisztségéről Florin Iordache, a szociálliberális kormány igazságügyi minisztere tegnap, annak a – büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő – sürgősségi kormányrendeletnek a kezdeményezője, amely nagyszabású korrupcióellenes megmozdulássorozatot váltott ki országszerte.
Az ország nemzeti egységét és területi épségét féltő, az ezek ellen irányuló támadások leküzdésére felszólító felhívást tett közzé román akadémikusok egy csoportja, írja az MTI.
Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül az MPP. országos tanácsa holnap Szatmárnémetiben, írja az MTI.
Az elmúlt napokban történt havazás után „helyreállt a rend” Sugásfürdőn: ismét jó körülmények között lehet sízni mind a kicsi, mind a nagy pályán. Az előrejelzés szerint a hét végére ennél már csak jobb lehet a helyzet.
Bár meccs végén majd mindenki tudta „hogy simán nyerünk”, egyáltalán nem biztos, hogy meccs elején is olyan nagyon sokan lettek volna a Szabó Kati Sportcsarnokban, vagy a rádió előtt szurkolók között, akik elhiszik, hogy a Kolozsvár 22 perc alatt 15 pontot dob, s közben háromszor ennyit kap. Pedig így történt: a Sepsi–SIC simán bejutott a női kosárlabda F8 elődöntőjébe.