Gazdagabb év lesz

Bár az utóbbi években ilyenkor már nagyjából el volt fogadva Barót költségvetése, idén késlekedéssel kell számolni. A város legutóbbi tanácsülésén úgy vélekedtek a városatyák: március előtt nem valószínű, hogy megszavazhatják a helyi büdzsét. Aminek mégis örülni lehet, hogy idén több pénzből gazdálkodhat majd a város.

Böjte Ferenc

2017. február 10., 00:442017. február 10., 00:44

Bár az utóbbi években ilyenkor már nagyjából el volt fogadva Barót költségvetése, idén késlekedéssel kell számolni. A város legutóbbi tanácsülésén úgy vélekedtek a városatyák: március előtt nem valószínű, hogy megszavazhatják a helyi büdzsét. Aminek mégis örülni lehet, hogy idén több pénzből gazdálkodhat majd a város.

Nagy István volt polgármester, jelenleg független tanácsos gratulált is a jelenlegi városvezetésnek, mondván, idén a település büdzséje meghaladhatja a 20 millió lejt, ami egyébként azt jelenti, az utóbbi húsz év közül a mostani a leggazdagabb lesz ilyen szempontból.
– Merem remélni, hogy ennek látványos eredménye is lesz – fogalmazott a volt polgármester.
Lázár-Kiss Barna jelenlegi elöljáró elmondta, tavalyról több mint félmillió leje maradt meg a városnak, a Petőfi utcai híd feljavítására pedig 1,9 millió lej áll rendelkezésükre.
Az egyébként kedden jóváhagyott állami költségvetéssel kapcsolatban Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta, átlagban egymillió lejjel emelkednek a megyei önkormányzatoknak visszaosztott, a megyei és községi utak javítására szánt összegek: Barót esetében a Felsőrákosra vezető bekötőút leaszfaltozása lenne nagyon időszerű. Erről a decemberi tanácsülésen folyt vita, amikor is ugyancsak Nagy István megjegyezte, , a megyei tanácsnak erre a célra külön költségvetési tétele van, és ha az elmúlt tizenkét év statisztikáit valaki megnézi, vagyis azt, hogy ebből az alapból ezalatt az idő alatt Barót mennyit kapott, akkor bizony joggal és nyugodt szívvel kérhetne pénzt a város a felsőrákosi bekötőútra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust