A Magyarországon gyilkosság áldozatául esett Marian Cozma halálának nyolcadik évfordulója alkalmából Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár átadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tízmillió forintos pénzadományát tegnap a sportoló nevét viselő egyesületnek Bukarestben, írja az MTI.
Elutasította az Alkotmánybíróság tegnap azokat az óvásokat, amelyeket a legfelső bírói tanács (CSM), illetve Klaus Johannis államfő terjesztett a taláros testület elé a kormány január 31-én hozott – azóta hatályon kívül helyezett – sürgősségi rendelete miatt, amelyben a büntető törvénykönyv és perrendtartás egyes cikkelyeit módosították.
Elutasította a parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet azért terjesztettek be a kormány ellen, mert az sürgősségi rendelettel módosította január 31-én a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást, írja az MTI.
A prefektus úr matekja páratlan, de nem hibátlan – nyilatkozta tegnapi sajtóértekezletén Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke szerint az elmúlt öt évben 104 olyan eset volt, amikor a prefektusok a magyar nyelv- és szimbólumhasználat ügyében léptek fel a helyi tanácsokkal szemben.
Idén nekifognak a Szent Anna-tóhoz vezető, Sepsibükszádot Bálványoson át Torjával összekötő út korszerűsítésének, legalábbis ezt ígérték az Országutakat Kezelő Társaság (CNADNR) képviselői. Tamás Sándor szerint az országos útügy idei költségvétésében külön tételként jelenik meg ez a beruházás.
Magyar–magyar feszültséget szült a sepsiszentgyörgyi tanács azon vitatott döntése, hogy összevon két szakközépiskolát. A helyi tanácsosok egy szakemberek által elkészített hatástanulmány alapján döntöttek, amely felmérte az iskolai populáció változását, és megoldásokat is ajánlott. Ezek közül választotta a tanács az iskola-összevonást. Annak néztünk utána, pontosan mit javasolt a szakértői csoport.
Továbbra is a rangsor 9. helyén áll a sepsiszentgyörgyi Sepsi–SIC női kézilabdacsapata, a másodosztályú bajnokság 14., a visszavágó-sorozat első fordulóját követően. A zöld-fehérek vasárnap 11 órától a sereghajtó Kisjenői Köröst látják vendégül a Vadász utcai sportteremben.
Kedden délután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában kisorsolták a teremlabdarúgó Román-kupa negyeddöntőjének párosításait. A sorsolásnál a háromszéki csapatok nem voltak érdekeltek, mindkét alakulatunkat másodosztályos együttesek búcsúztatták.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Január közepén Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár Termében, a Tortoma Önképzőkör évnyitó találkozójának keretében Paralimpia kívülről és belülről – Karok nélkül úszni, lábak nélkül szaladni!? címmel tartott tartalmas előadást és élménybeszámolót Kádár Zoltán újságíró, rádiós szakember (Marosvásárhelyi Rádió) a tavaly szeptemberi Rio de Janeiró-i paralimpián szerzett élményeiről.
Nyugodt, barátságos rókával találkoztak az elmúlt napokban azok, akik reggel a sepsiszentgyörgyi stadionba járnak futni. Az állat nem ijedt meg az emberektől, ráérősen nyújtózkodott, majd kényelmesen elsétált az utcán, a parkoló autók mögött, néhány méterre az iskolába siető gyerekektől. Szakemberek szerint ez a veszettség biztos jele.
Tegnap reggel munkások szorgoskodtak a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomnál található körforgalomnál, ahol szó szerint megnyílt a föld, miután a víz kimosta az út talapzatát.
Baróton 2010 óta tevékenykedik a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület, rövidítve a ZIKE, 2013-ban jegyezték be a bíróságon. Az egyesület első elnöke Ráduly Róbert volt, akit négy évre választottak a szervezet élére: bár mandátuma csak 2017 nyarán járt volna le (a hivatalos bejegyzéstől számították), nemrég, megváltozott munkaköri kötelezettségei miatt visszalépett az elnökségtől. Az egyesület új vezetősége sajtótájékoztatón számolt be további terveiről.
Nemrég Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere aláírt egy együttműködési megállapodást a Sapientia Tudományegyetemmel, és a tegnapi sajtótájékoztatón az egyetem csíkszeredai kirendeltségének dékánja jelenlétében bejelentették: a céhes városban is útjára indítják az ötven év felettiek számára tanulási lehetőséget nyújtó Ezüst Akadémiát.
Az elmúlt évben sikerült élettel megtölteni a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban működő InnoHub coworking irodát és annak mintájára Csíkszeredában is létrejött a The House nevű közösségi munkatér. Most az ott dolgozó fiatal vállalkozók számára átjárhatóvá tennék a két létesítményt, számolt be lapunknak Mátyus Enikő.