Nyugodt, barátságos rókával találkoztak az elmúlt napokban azok, akik reggel a sepsiszentgyörgyi stadionba járnak futni. Az állat nem ijedt meg az emberektől, ráérősen nyújtózkodott, majd kényelmesen elsétált az utcán, a parkoló autók mögött, néhány méterre az iskolába siető gyerekektől. Szakemberek szerint ez a veszettség biztos jele.
2017. február 08., 00:282017. február 08., 00:28
Nyugodt, barátságos rókával találkoztak az elmúlt napokban azok, akik reggel a sepsiszentgyörgyi stadionba járnak futni. Az állat nem ijedt meg az emberektől, ráérősen nyújtózkodott, majd kényelmesen elsétált az utcán, a parkoló autók mögött, néhány méterre az iskolába siető gyerekektől. Szakemberek szerint ez a veszettség biztos jele.
A róka az a ritka állat, amelynél a veszettség egyfajta kábultságot okoz. Az egyébként rendkívül óvatos állat, amelyet rendes körülmények között megközelíteni sem lehet, hirtelen szelíd lesz, odasimul az emberhez, közel megy a háziállatokhoz, kimondottan barátságosan viselkedik – magyarázza dr. Kondor Attila állatorvos.
– Éppen ettől lesz rendkívül veszélyes, mert az elővigyázatlan gyerek vagy felnőtt, aki ezt nem tudja, akár meg is simogathatja a rókát, amely ilyenkor könnyen megharaphatja. Így fertőzi meg a házi állatokat is, amelyeket megközelít – mondja a szakember.
Kábult állapotában könnyen utolérik a kutyák is, akiket szintén megmar a veszett róka. A kutyáknál és különösen a macskáknál azonban a veszettség agresszivitással társul, és az emberre is rendkívül veszélyesek lesznek – hívja fel a figyelmet dr. Kondor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!