Akinek teljesültek álmai

Szász Magor, a Berni Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgőse nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy lehetősége adódott a Tortoma Önképzőkör révén bemutatkoznia szülővárosa közönségének. A tehetséges, 26 éves fiatalembert itthon alig ismerik: ez annak is betudható, hogy már ötödikesen elkerült Barótról.

Böjte Ferenc

2017. február 14., 00:052017. február 14., 00:05

Szász Magor, a Berni Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgőse nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy lehetősége adódott a Tortoma Önképzőkör révén bemutatkoznia szülővárosa közönségének. A tehetséges, 26 éves fiatalembert itthon alig ismerik: ez annak is betudható, hogy már ötödikesen elkerült Barótról. Mint arra előadása címéből is következtetni lehetett, Erdővidék szívéből a svájci Alpok lábáig vezetett eddigi életútja, melyről részletesen mesélt az Erdővidék Múzeuma termeit színültig megtöltő hallgatóságnak.

Magor zene iránti érdeklődése már kisgyermek korában kezdődött. Mint mondta, hivatásos zenész ugyan nem volt a családjában, de amatőrként édesapja és apai nagyapja is gitároztak, édesanyja és anyai nagyapja révén pedig a népdalokat szerette meg. Kilencéves volt, amikor szülei felvették a kapcsolatot Benczédi Huba zenetanárral, akinek segítségével megkezdte a zenei alapismeretek elsajátítását, mi több, zongorázni is tanult. Az ő ajánlására zeneiskolában folytatta tanulmányait. Negyedikes volt, amikor 2001 áprilisában sikeresen felvételizett a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolába. A felvételire így emlékezett vissza:

– Nem volt egyszerű, de bejutottam. Kellett zongorázzak, el kellett énekeljek egy népdalt, ritmusgyakorlat is volt. Ez volt életem első megmérettetése. A vizsga végén a zongora mellé kellett még egy hangszert válasszak, alkatomra való tekintettel a csellót vagy a nagybőgőt ajánlották. Utóbbi lett aztán a főhangszerem, a zongora maradt mellékhangszernek.

Ugyanebben az évben, ősszel, megkezdte hát tanulmányait Székelyudvarhelyen. Az akkor tizenegy éves fiúnak nem volt könnyű elszakadnia családjától, az otthoni környezettől.

– Nagy áldozat volt, de meg kellett tennem, hogy fejlődhessek. Hamar megtanultam az önállóságot, az időbeosztást, hiszen a tanuláson kívül napi 4-5 órát gyakorolnom is kellett a hangszeren, amit azonban mindig nagy örömmel vettem a kezembe – mondta.

Székelyudvarhelyi iskolai évei alatt számos koncerten, zenei versenyen vett részt, játszott a Székelyföldi Filharmóniában, a Kárpát-medencei Fesztiválzenekarban is, bekerülve így a klasszikus zene körforgásába. A nagy áttörést számára azonban a Nemzetközi Nyári Zeneakadémia jelentette, amelyet minden év augusztusában rendeznek meg Segesváron. Ennek egyik kiadásán ismerte meg Kostyák Botond nagybőgőművészt, a Lyoni Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgősét, a Bécsi Zeneakadémia tanárát, akitől sokat tanulhatott, és aki azt ajánlotta, fejlessze tovább magát: tanácsára vette fel a kapcsolatot Pop Nicolaeval, a Brassói Zeneegyetem nagybőgőtanárával, akihez aztán X. osztályos korától kezdődően minden hétvégén tanulni járt.

A középiskola elvégzése után a 2009-es év újabb fordulópontot jelentett Magor életében. Felvételt nyert ugyanis a Bukaresti Nemzeti Zeneakadémiára, ahol a kiváló művész, nagybőgőtanár dr. Thomasz István osztályában folytathatta tanulmányait. A négy év alatt alkalma volt játszani a Romániai Ifjúsági Zenekarban, a Bukaresti Nemzeti Filharmóniában, a Nemzeti Rádiózenekarban és a Közép- európai Ifjúsági Zenekarban is. Egyetemi kollégáival alapítottak egy nagybőgős kvartettet is, emellett zenei versenyeken, mesterkurzusokon, koncertturnékon vett részt, számos élménnyel gazdagodva. 2013-ban sikeresen felvételizett a Nürnbergi Zeneakadémiára: már harmadéves egyetemista korában eldöntötte ugyanis, hogy a mesteri képzést az itt tanító Marc Dorin híres nagybőgőművésznél végzi el.

– Itt még magasabb színvonalon sajátíthattam el a nagybőgőzést. Tanárom nagyon komolyan felkészített a zenei versenyekre és a zenekari versenyvizsgákra – fogalmazott.

Elmesélte, hogy nem könnyű bejutni egy színvonalas zenekarba. Először is, ha versenyvizsgát hirdetnek, azokra a beküldött önéletrajzok alapján meghívást kell nyerni. Másfél hónappal a zenekari versenyvizsga (próbajátéknak is nevezik) előtt kapják meg a jelentkezők a vizsgára kért darabokat. A versenyvizsga három fordulóból áll: az első két fordulóban a versenyzők függöny mögött játszanak, az elbírálás hallás után történik, a zenekar tagjai szavazás alapján döntik el, ki jut a végső, harmadik fordulóba, amely már függöny nélkül zajlik. Magor 2014 júniusában jelentkezett a Berni Szimfonikus Zenekar szólamvezető nagybőgős állásának próbajátékára, melyet sikerrel vett, és ugyanaz év őszétől megkezdhette a munkát a zenekarban, úgy, hogy közben folytatta a mesteri tanulmányait is Nürnbergben. Minden zenekarban van próbaidőszak is: egy vagy két év, csak ezután jön a véglegesítés.

– Kiértékelik a zenekari tevékenységet és a hozzáállást, csak utána vesznek fel véglegesen. Számomra nagyon nehéz volt a próbaév, sok kitartást, kemény munkát igényelt – összegezte.

Végül azt mondta: „úgy érzem, teljesültek álmaim. Hálás vagyok Istennek a tehetségemért, az eddigi sikereimért. Köszönöm a családomnak és a tanáraimnak is a támogatást: nekik és a Jóistennek köszönhetem, hogy idáig eljutottam!”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust