A napokban egy sepsiszentgyörgyi olvasónk arra panaszkodott, hogy a megyeszékhelyi Grigore Bălan sugárúton leparkolt járgányát koszos, latyakos hóval takarta be egy úttakarító gép. Ennek apropóján – többek között az útszéli parkolók takarításáról is – érdeklődtünk az illetékesektől.
Hétfőn kezdődött és ma ér véget a bálványosi Grand Hotelben a Kovászna Megye Tanácsa keretében működő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, illetve a Grand Hotel Bálványos által rendezett pincér- és recepciósképzés. A részletekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Tegnap Székelytamásfalván tartották meg az Orbaiszéki gazdatalálkozót, ahol Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke hangsúlyozta: kormánypárttól függetlenül a gazdáknak szükségük van a segítségre.
Háromszéken továbbra is a megoldatlan bűntények között emlegetik az Ares Security őrző-védő cég kirablását. A fegyveres rablás körül számos pletyka kering, és olyan „belső” vádak is elhangzottak, hogy rendőri mulasztás miatt nem lehet lebuktatni a gyanúsítottakat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen stádiumban van a nyomozás, illetve mikor évül el, mikor tesznek lakatot a dossziéra, „tökéletes bűnténnyé” nyilvánítva az esetet.
Horia Grama volt PSD-s parlamenti képviselőnek nem kellett sokáig aggódnia a jövője miatt, ugyanis gyorsan kinevezték egy országos hivatal elnöki székébe. Hasonlóan nem maradt munkanélküli Hargita megyei kollégája, Mircea Dușa sem, aki államtitkárként dolgozhat a nemzet biztonsága érdekében.
Az illetékesek nemsokára hatékonyabban olthatják be a gazdás ebeket, ugyanis egy tervezet szerint államilag támogatottá válna a kutyachipezés. Ez annál is inkább örvendetes, mert a veszettség elleni harcban kritikus oltási kampányt nehezíti a szabályzat, miszerint chip (transzponder) nélküli kutyákat tilos beoltani.
A Sepsiszentgyörgyről elszármazott, 26 éve az angliai Manchesterben élő Ördög Ottília Gobefest néven székely-magyar fesztivál szervezésén dolgozik. A május közepén tartandó rendezvényen Háromszék is képviselteti magát.
A szemerjai református egyházközség és a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház közös szervezésében zajlanak a napokban megyeszerte a Házasság hetének rendezvényei, amelyek mind arra hangolnak, hogy a kommunikáció, a beszélgetés – arról, ami van, a kapcsolatról, önmagunkról és érzéseinkről – nélkülözhetetlen, és folyamatosnak kell lennie.
Igencsak bekeményítettek a Sepsi OSK másodosztályos ellenfelei, már ami a játékos-mozgásokat illeti. Hivatalosan hétfőn jár le a téli átigazolási időszak, amit a labdarúgóklubok igyekeznek maximálisan kihasználni.
A jóval erősebb kerettel rendelkező Temesvári Informatika sima sikert ért el a vendég Marosvásárhelyi City’us felett a teremlabdarúgó I. liga 18. fordulójának zárómérkőzésén. A második helyre előlépő bánságiak 5-2-es vereséget mértek a két alapemberét – Mimi Stoica és Csoma Alpár – nélkülöző címvédőre.
Hétfőtől péntekig Kézdivásárhelyen edzőtáborozik az alakulóban levő U17-es korosztályú romániai futsalválogatott. Az első összetartásra mintegy 24 utánpótlás játékost – kettőt a KSE-től és egyet a Sepsi FC-től – hívtak meg, akik közül majd kikerül a 14 fős alapkeret. Az együttest az a Kacsó Endre irányítja, aki az U21-es válogatottért is felelős.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség ideiglenesen Székely Szilárd tanárt bízta meg a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatói teendőinek az ellátásával – közölte a Népújság napilap. A kinevezéssel enyhül az intézményre nehezedő nyomás, a gimnázium tanárai megkaphatják az elmaradt decemberi és januári béreiket.
Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője tegnap délelőtt az MTI-vel. A halottak közül egy román állampolgár, a sérültek közül hat.
Szerdán, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum újonnan berendezett műszaki tantermében az iskola vezetősége és Lázár-Kiss Barna polgármester sajtótájékoztatót tartottak, abból az alkalomból, hogy az intézmény a polgármesteri hivatal révén új interaktív elektronikus táblával gazdagodott, melyet ebben a tanteremben szereltek fel.
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Idő 2017. február 4–17-i lapszámában Horváth Alpár főszerkesztő úr terjedelmes rágalmazó cikket közölt Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészről, egyházunk közügyigazgatójáról. A zsarolási és rágalmazási üggyel kapcsolatos tájékoztatásként a Magyar Unitárius Egyház főhatósági tisztviselőjeként az alábbi tudnivalókat hozom az érdeklődők tudomására.
Az elmúlt héten levélben fordult Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Thorbjørn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához. A levél kitér Klaus Johannisnak, Románia elnökének 2017. január 25-én Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt elmondott beszédére.
Hogyne fakadna egészséges, friss hajtás tavaszon, annyi dologidő, trágyázás után! Kies hazánkban ma bokán felül járunk emberi s állati szemétben, szemétemberek szanaszét ordítják a nemzeti igét Bukarestben, s még inkább a vegyes vagy tiszta magyar lakosságnak.