A műanyag térhódítása

Gál Zoltán 32 éves, kézdivásárhelyi építész, a Piller Studio szakembere hívta fel figyelmünket, és egyúttal olvasóinkat is tájékoztatná a műemlék épületetek veszélyeztetettségéről, ugyanis nemtörődömségből, illetve az által, hogy a régi épületeket szakszerűtlenül „modernizálják”, nem a megőrzéséhez járulnak hozzá, hanem egyenesen elvesznek történelmi múltunkból. Mert ez történik most: a műanyag térhódítása. Műemlékeinket saját magunk értéktelenítjük, rongáljuk.

2017. március 20., hétfő

Minden munka meghozza gyümölcsét

A református kultúrotthonnál tartott ünnepség után a központi művelődési otthonban folytatódtak a március 15-i nagybaconi ünnepi rendezvények. Itt először istentiszteletet tartottak. Molnár Sándor református lelkész igehirdetésében a magyar történelmet a szőlőművelés folyamataihoz hasonlította, melyben, mint fogalmazott, a keservekkel tele időszakok után voltak örömünnepek is, amikor leszüreteltük munkánk gyümölcsét.

Minden munka meghozza gyümölcsét
Minden munka meghozza gyümölcsét
2017. március 20., hétfő

Minden munka meghozza gyümölcsét

2017. március 20., hétfő

Március 15-e Nagybaconban

Március 15-én Nagybaconban, akárcsak a korábbi években, idén is lovas felvonulás kezdődött az ünnep a délelőtti órákban, majd a református kultúrotthon előtt gyülekeztek azok, akiknek fontos volt a főhajtás 1848–49 hősei előtt.

Március 15-e Nagybaconban
Március 15-e Nagybaconban
2017. március 20., hétfő

Március 15-e Nagybaconban

2017. március 20., hétfő

Katonai segédnép?

Katonai segédnép?
Katonai segédnép?
2017. március 20., hétfő

Katonai segédnép?

2017. március 20., hétfő

Egyik kutya, másik eb

Egyik kutya, másik eb
Egyik kutya, másik eb
2017. március 20., hétfő

Egyik kutya, másik eb

2017. március 20., hétfő

Böjti rakott káposzta

Böjti rakott káposzta
Böjti rakott káposzta
2017. március 20., hétfő

Böjti rakott káposzta

2017. március 17., péntek

Egy főszerkesztő halálára

Az utóbbi hatvan év egyik legjelentősebb erdélyi magyar kultúrpolitikusa hunyt el a napokban Budapesten. Bodor Pál az anyaországban is rendkívüli pályát futott be, számunkra az azt megelőző kolozsvári és bukaresti évtizedei teszik igazán emlékezetessé.

Egy főszerkesztő halálára
Egy főszerkesztő halálára
2017. március 17., péntek

Egy főszerkesztő halálára

2017. március 17., péntek

Mézes, de nem édes

Románia 2017-re is megkapta a feloldást a neonikotinoidok használatának tilalma alól. A csávázott vetőmagból sarjadó kultúrák ellen csak a méhészek tiltakoznak (noha az embereknek is jó okuk lenne rá), mert nagyarányú méhpusztulást okoznak. Deák Mihállyal, a Kovászna megyei méhészegyesület elnökével beszélgettünk.

Mézes, de nem édes
Mézes, de nem édes
2017. március 17., péntek

Mézes, de nem édes

2017. március 17., péntek

Gólyaváró Rara Avis

Korábbi évekkel ellentétben, amikor Háromszéken már március első napjaiban is elfoglaltak egy-egy fészket a távolról érkező gólyák, idén a méretes madarak váratnak magukra. Mi ennek az oka?

Gólyaváró Rara Avis
Gólyaváró Rara Avis
2017. március 17., péntek

Gólyaváró Rara Avis

2017. március 17., péntek

Erdélyből a legjobbak

Az Erdélyi Magyar Televízió és az RMDSZ Oktatási Főosztálya által ötödik alkalommal rendezett Forradalom utca 48. című történelmi vetélkedőt idén a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata nyerte. A részletekről Tóth Zoltán történelemtanár számolt be lapunknak.

Erdélyből a legjobbak
Erdélyből a legjobbak
2017. március 17., péntek

Erdélyből a legjobbak

2017. március 17., péntek

Lesz tankönyv!

Pavel Năstase tanügyminiszter azt nyilatkozta, júliusi határidővel kell beszerezni a 2017–2018-as évre szóló tankönyveket, és szeptemberben minden gyerek padján ott lesznek az új kötetek.

Lesz tankönyv!
Lesz tankönyv!
2017. március 17., péntek

Lesz tankönyv!

2017. március 17., péntek

Összegzés elégtételekkel

Tisztán, vagyis adminisztrációs költségek nélkül több mint 1 millió lejt fordítottak a közösség javára ösztöndíjak, programtámogatás, illetve közösségi befektetések formájában – mondta a keddi, vissza- és előretekintő sajtótájékoztatóján Bereczki Kinga, a HKA alapítvány igazgatója. A kerek számok kapcsán az alapítvány fennállása óta bekövetkezett változásokra is felhívta a figyelmet.

Összegzés elégtételekkel
Összegzés elégtételekkel
2017. március 17., péntek

Összegzés elégtételekkel

2017. március 17., péntek

Közeledik a XVI. EFIKOT

Elkezdődött a visszaszámlálás az Erdélyi Magyar Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára (EFIKOT), március 22-ig lehet regisztrálni teljes jeggyel a konferenciára. A végleges program és az előadók listája már elérhető a rendezvény weboldalán (efikot.rif.ro).

Közeledik a XVI. EFIKOT
Közeledik a XVI. EFIKOT
2017. március 17., péntek

Közeledik a XVI. EFIKOT

2017. március 17., péntek

Fizess verssel!

Március 20-án, hétfőn kedvenc versért, versidézetért teával, kávéval jutalmazzák a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjait. A kantai iskolában rendhagyó irodalomórát tartanak a költészet nemzetközi napja kapcsán, Dimény H. Árpád Levelek a szomszéd szobába című kötetét mutatják be 13 órától a diákoknak.

Fizess verssel!
Fizess verssel!
2017. március 17., péntek

Fizess verssel!

2017. március 17., péntek

Balladák és tájak vásznon

Szerda este a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában, a március 15-i ünnepség keretében megnyitották Makó András Pakson élő festőművész Összetartozunk című kiállítását.

Balladák és tájak vásznon
Balladák és tájak vásznon
2017. március 17., péntek

Balladák és tájak vásznon

2017. március 17., péntek

Kitüntették a néprajzkutatót

„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth Nagydíjat vehetett át szerdán az anyaországi Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.

Kitüntették a néprajzkutatót
Kitüntették a néprajzkutatót
2017. március 17., péntek

Kitüntették a néprajzkutatót

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye