Lesz tankönyv!

Pavel Năstase tanügyminiszter azt nyilatkozta, júliusi határidővel kell beszerezni a 2017–2018-as évre szóló tankönyveket, és szeptemberben minden gyerek padján ott lesznek az új kötetek.

2017. március 17., 00:232017. március 17., 00:23

Pavel Năstase tanügyminiszter azt nyilatkozta, júliusi határidővel kell beszerezni a 2017–2018-as évre szóló tankönyveket, és szeptemberben minden gyerek padján ott lesznek az új kötetek.

Kifejtette: eddig a legkisebb ár számított kiválasztási kritériumnak, idéntől azonban 85 százalékban a minőség számít, és csak 15 százalékban veszik figyelembe az ajánlott árat. Úgy gondolja, „nehéz folyamat” előtt állunk, mert a ki­adók ahhoz vannak szokva, hogy dömpingáron gyenge minőségű könyveket nyomtassanak.
– Melyik dömpingárról beszél vajon a miniszter úr? Mert eddig az egyetlen szempont, amit figyelembe vettek, az alacsony ár volt. Nem azért, mert a kiadók feltétlen ezt akarták, hanem mert mással nem lehetett nyerni – mondja erre Tulit Attila.

A T3 kiadó igazgatója „dicséretesnek” nevezte, hogy ezután a minőség is számítani fog, de azt mondja, ha az eddigi tárgyalásokon elhangzott keretösszeget visszaosztjuk az elvárt példányszámmal, akkor még akkora összeg sem jön ki, mint eddig. A szakember ugyanakkor emlékeztet: tankönyvlicitet legutóbb 2004-ben tartottak, az elemi osztályokat leszámítva, az óta csak utánnyomások vannak. Aggasztónak tartja ugyanakkor azt is, hogy a digitális tankönyveket négy éve bevezették, de eddig semmilyen gyakorlati visszajelzés nem volt, senki nem tudja, hogy milyen eredménnyel járt az alkalmazásuk. A szakember visszalépésként értékeli, hogy ismét nem lehet magyar tankönyvet írni. A magyar nyelv és a román nyelv és irodalom tankönyveken kívül minden más az eredeti román tankönyv fordítása, így az, hogy szeptemberben a magyar ötödikesek (ugyanazok, akiknek I–IV-ben sem volt soha köny­vük) tankönyvvel indulnának, az „nem tűnik valószínűnek”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust