Zajlanak a kihallgatások

Három felnőttet, köztük egy tanárt is kihallgatnak az ügyészek annak a lánynak a halála ügyében, aki Nagyszebenben szelfizés közben lezuhant egy tömbházról – közölte tegnap Ion Veştemean, a Szeben megyei törvényszéki ügyészség főügyésze.

Jövőre felszállna

Egyelőre még csak emelővel tud felszállni az első saját építésű székelyudvarhelyi helikopter, de egy év múlva ez változhat. Máthé András helybéli nyugdíjas a hirado.hu-nak elmondta, a mosquito-nak elnevezett helikopterprojekten 2012 óta dolgozik.

Jövőre felszállna
Jövőre felszállna
2017. március 21., kedd

Jövőre felszállna

2017. március 21., kedd

Ha nem fagy be, feszegetik

Habár több tízemeletes tömbház lakóját is kiszolgálja – jelentős mennyiségű hulladékot tárolva –, mégsem vált be a 40 ezer eurós befektetés. A Szemerja negyedben kísérleti jelleggel kihelyezett préskonténer az itteni emberek mentalitása, illetve a háromszéki „zord” idő miatt vallott kudarcot.

Ha nem fagy be, feszegetik
Ha nem fagy be, feszegetik
2017. március 21., kedd

Ha nem fagy be, feszegetik

2017. március 21., kedd

Nincs ahol és akivel

Egyhamar nem lesz fogászati ügyelet a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban – ez derül ki abból, amit az érdekeltek ezzel kapcsolatban nyilatkoztak. A jelek szerint – a civilizált országoktól eltérően – a fogorvoslás egyre inkább kiszorul a támogatott egészségügyi ellátás köréből.

Nincs ahol és akivel
Nincs ahol és akivel
2017. március 21., kedd

Nincs ahol és akivel

2017. március 21., kedd

Matekosok pezsgő hétvégéje

A hétvégén három matematikaverseny is zajlott, azaz mondhatni egyszerre rendezték meg a tantárgyolimpiát, a gimnazisták számára meghirdetett Falvak olimpiáját és a nem matematika–informatika szakos diákok számára kiírt Adolf Haimovici-verseny megyei fordulóját. Büszkék vagyunk minden háromszéki diák teljesítményére, helyhiány miatt azonban csak az első három helyezett nevét közöljük.

Matekosok pezsgő hétvégéje
Matekosok pezsgő hétvégéje
2017. március 21., kedd

Matekosok pezsgő hétvégéje

2017. március 21., kedd

Decemberig „razzia”

Nincs összefüggésben a Kommandón leégett iskolával, ám idén a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség egész évben a háromszéki iskolák kazánjait, ezek működésének, engedélyeinek szabályosságát ellenőrzi – tájékoztatott Ördög Lajos főfelügyelő.

Decemberig „razzia”
Decemberig „razzia”
2017. március 21., kedd

Decemberig „razzia”

2017. március 21., kedd

Árkoson a nőtanácsosok

Tartalmas és eredményes volt a március 17–18-án Árkoson megszervezett székelyföldi önkormányzati képviselőnők és nőszervezetek találkozója, amelyen közel 70 önkormányzati tanácsos, képviselő és alpolgármester vett részt Kovászna, Hargita és Maros megyékből.

Árkoson a nőtanácsosok
Árkoson a nőtanácsosok
2017. március 21., kedd

Árkoson a nőtanácsosok

2017. március 21., kedd

128,5 millió lejjel kezdenek

Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa egyöntetűen elfogadta tegnapi rendkívüli ülésén a város 2017. évi összesített költségvetését. A határozat értelmében az önkormányzat vezetősége 128,5 millió lejnyi bevétellel számol, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az év végére ezek a számok nőnek.

128,5 millió lejjel kezdenek
128,5 millió lejjel kezdenek
2017. március 21., kedd

128,5 millió lejjel kezdenek

2017. március 21., kedd

Ma zárul a középszakasz

A március 27-én kezdődő rájátszás előtt még egy utolsó abszolválni való feladat vár a címvédő és listavezető Sepsi–SIC-re, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának utolsó fordulójában, ma 19 órától Târgovişte-t látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban.

Ma zárul a középszakasz
Ma zárul a középszakasz
2017. március 21., kedd

Ma zárul a középszakasz

2017. március 21., kedd

Sízők szezonzárója

Szombaton bonyolították le a Hargita megyei síbajnokság 4., utolsó fordulóját, amely egyben Húsvét-kupa is volt. A síversenyt a Csíkszeredai Síegylet és Bírói Testület, valamint a Hargita Megyei Sí- és Biatlon-szövetség szervezte Hargitafürdőn.

Sízők szezonzárója
Sízők szezonzárója
2017. március 21., kedd

Sízők szezonzárója

2017. március 21., kedd

Bajnoki címek az országosról

Harminc sportegyesület több mint 500 karatékája szállt harcba hétvégén Piteşti-en az országos shotokan-bajnokság döntőjében, köztük a sepsiszentgyörgyiek is. A megyeszékhelyi Sport-All SC karateszakosztálya mintegy 34 növendékét, míg a Shoto-Team 15 sportolóját küldte harcba ez alkalommal.

Bajnoki címek az országosról
Bajnoki címek az országosról
2017. március 21., kedd

Bajnoki címek az országosról

2017. március 21., kedd

„Kicsi szilvafácska, nőj nekem!”

„Kicsi szilvafácska, nőj nekem!”
„Kicsi szilvafácska, nőj nekem!”
2017. március 21., kedd

„Kicsi szilvafácska, nőj nekem!”

2017. március 21., kedd

A kormány és a sör

A kormány és a sör
A kormány és a sör
2017. március 21., kedd

A kormány és a sör

2017. március 21., kedd

Mumus a zászló

Mumus a zászló
Mumus a zászló
2017. március 21., kedd

Mumus a zászló

2017. március 21., kedd

Nagyenyed pusztulása

Nagyenyed pusztulása
Nagyenyed pusztulása
2017. március 21., kedd

Nagyenyed pusztulása

2017. március 21., kedd

A hadtörténetírás a székelyek adósa maradt

Nemzeti ünnepünk alkalmából lapunk interjút készített a Berde Mózsa-szobor avatási ünnepsége főszónokával, a Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Egyed Ákos történésszel. Többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1848–49-es magyar szabadságharc kimenetele szempontjából milyen jelentőséggel bírt a székelyek kiállása.

A hadtörténetírás a székelyek adósa maradt
2017. március 21., kedd

Édes rakott tészta

Édes rakott tészta
Édes rakott tészta
2017. március 21., kedd

Édes rakott tészta

2017. március 21., kedd

A nőket ünnepelték

„Szeretettel és hálával tartozunk néktek, kik az életünket szebbé és boldogabbá tettétek. Mellettünk vagytok egy életen át, hűségünket, szeretetünket nyújtjuk cserébe érte át” – hangzott el a nőnapi köszöntő március 8-án a bodoki József Attila Kultúrotthonban, ahol közel kétszáz nyugdíjas községbeli asszonyt köszöntöttek.

A nőket ünnepelték
A nőket ünnepelték
2017. március 21., kedd

A nőket ünnepelték

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye