Tegnap a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtár névadójára emlékeztek családtagjai, volt kollégái és barátai. Ezúttal az egykori művelődésszervező, közíró, újságíró egy másik oldalát ismerhette meg a közönség.
Győzelemmel debütált a romániai U20-as férfikosárlabda-válogatott a saját rendezésű, nagyváradi B-divíziós Európa-bajnokságon. A sepsiszentgyörgyi Kuti Nándor vezényletével Románia 63-51 arányban múlta felül Grúzia csapatát.
Szó szerint a mennybe készül Tulit Zsombor és csapata. A Székelyek a magasban expedíciósorozat következő állomása ugyanis Földünk egyik legnagyobb összefüggő hegyvonulatrendszere, a mintegy 2500 kilométer hosszú Tien Shan, ami szabad fordításban Mennyei-hegységet jelent.
Egy annyi, mint tizenegy! Ne botránkozzék meg senki e komikusnak tűnő számegyenlet láttán. Tényleg ennyi! Matematikatanár barátom időnként panaszkodni szokott, hogy az okítására bízott tanulók egy része enyhén szólva hiányos számtani ismeretekkel felvértezve ostromolja a „tudás” várát, s amit annak idején elhanyagoltak valahol valakik, azt most behozni szinte lehetetlen próbálkozás.
Pénteken lejátszotta első edzőmérkőzését a harmadosztályba nemrég feljutott KSE labdarúgócsapata, amely a Sinkovits Stadionban sokgólos vereséget szenvedett a Selymes Tibor edzette II. ligás Szatmárnémeti Olimpiától. A céhes városiak egy hete kezdték meg a nyári felkészülést, a jelekből ítélve kemény munka vár rájuk a III. liga augusztusi rajtjáig.
A budapesti vízi parádé esős árnyékában, a bulgáriai Plovdivban Magyarország óriási fölénnyel lett első a kajak-kenu Európa-bajnokság éremtáblázatán.
Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg a 25. Incitato művésztábor záró kiállítása.
Július 19-én, szerdán 18 órától Im Studio néven ritkaságszámba menő fotóstúdió nyílik Kézdivásárhelyen, a 14-es Udvartérben – a Perecvásárhely mellett.
Teodora Coltofean, Dorin Coltofeanu, Ileana Dragomirescu, May Ioana Isar, Virgiliu Parghel, Horea Pastina, Mihai Sârbulescu, Alexandrina Siminic műveiből nyílt tárlat pénteken a Bástya-házban.
Felhívásban kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, hogy Klaus Johannis keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót. Az RMDSZ elnöke szerint az államelnök kampánycélból látogat hozzánk.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Kihirdette Klaus Johannis államfő a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvényt, miután az alkotmánybíróság múlt héten elutasította a jogszabály ellen emelt ellenzéki óvást.
Július 18-23. között 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort „Tusványos, a biztos pont” mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően szombaton felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
Sepsiszentgyörgyi polgárként megelégedéssel töltött el, hogy az utóbbi években városunk sportegyesületei jelentős sikereket értek el, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Nemrég élhettük meg azt a sporttörténelmi pillanatot is, amikor a város labdarúgócsapata megszerezte a román élvonalban való szereplés jogát. A bajnokság már el is kezdődött, de a városi stadion állapota nem teszi lehetővé, hogy a csapat hazai környezetben játssza itthoni mérkőzéseit.
Legszínesebb emlékeim közé tartozik Jancsi néni, egy közeli falucska megbecsült lakója. Hogy papíroson hogyan s mint szerepelt, nem tudom, de apjának köszönhetően Jancsivá vált, lévén a pálinka és az asszony nagy szerelmese, öt leány után a kocsmában megesküdött, hogy a hatodik Jancsi lesz, ha törik, ha szakad. A nép beleegyezett, így maradt a leányzó vénleány és Jancsi, mert hát ki csapta volna a szelet a falu szoknyás Jancsiának?
Tegnap kora délután tartotta júliusi ülését Kézdivásárhely tanácsa. A városatyák módosították a költségvetést, különböző illetékekre bólintottak rá, és szó esett az úgynevezett Dac-tó jövőjéről is.