Több, a csíkszeredai polgármester és alpolgármester 2015-ben történt őrizetbe vételekor kiszivárogtatott feljelentést talált alaptalannak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és szüntette meg a vizsgálatokat – derül ki a vádhatóság által rendelkezésre bocsátott információkból, írja a Székelyhon.
A legfelsőbb bíróságon hallgatták ki kedden Elena Udreát és Ioana Băsescut a 2009-es államelnök-választási kampány finanszírozásának ügyében. Mindketten az ellenük elrendelt hatósági felügyeletről szóló döntést óvták meg.
Max Lucado Értékes vagy című könyvének cselekményére épült a július 10–14. között a bodoki, aldobolyi és illyefalvi református egyházak által Csomakőrösön megszervezett gyerektábor.
A zabolai Pro Museum Egyesület és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke július 13-16. között a Csángó Néprajzi Múzeumban szervezte meg a Fiatal Néprajzkutatók XIV. Szemináriumát.
Ezzel a címmel tartott előadást a 2017-es baróti Magyar Örökség-táborban Harangozó Imre magyarországi néprajzkutató, aki az idő, a tér és ezen belül is népünk életterének természetföldrajzi viszonyai közötti összefüggéseket vizsgálva vont le érdekes következtetéseket.
Most, hogy 90 éve (1927. június 17-én) született a pusztakamarási magyar ember, engedtessék meg egy magyar átlagembernek, hogy néhány írott szót ejtsen az egyénről: úgy is, mint emberről, és úgy is, mint szakemberről (íróról).
A mai parlamentáris demokrácia nem kedvez a tudatos nemzetépítésnek. Négyévente választásokat rendeznek, melyek eldöntik, hogy milyen politikai erő kormányoz a továbbiakban, így az ellenzék abban érdekelt, hogy a kormány bármit csinál, azt ócsárolja. Nem ritka a felelőtlenül ígérgetés sem, különösen azon pártok esetében, melyek előreborítékolhatóan nem jutnak egyedül kormányra.
A futballé volt a főszerep Csernátonban, ahol vasárnap immár 17. alkalommal tartották meg az Eurocamp döntőjét. A házigazdák a legjobb formájukat hozták, hogy elhódítsák a kupát Bóly városától, de nem jártak sikerrel, mert a büntetőpárbajban alulmaradtak.
Mindenféle eddigi rekordot megdöntött a Sepsi Kosársuli idei ötödik kiírása. A tavalyi 80 résztvevőhöz képest ezúttal 140 kosárlabda-palánta mélyíthette el kosártudását 3 szerbiai, 4 magyarországi és 8 helyi edző irányítása alatt, de 6 önkéntes is besegített a folyamatba. Az első évben 25 gyerekkel indultak, és jövőre megpróbálják az eddigieket is túlszárnyalni.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Több helyen gondot okoz, hogy a patakok, kisebb-nagyobb folyók vizét rendszertelenül, „saját szakállukra” használják öntözésre a mezőgazdasággal foglalkozók, jelentősen csökkentve ezzel a hozamukat, károsítva az élővilágot. A Kovászna Megyei Vízügyi Hatóság főmérnökét, Sándor Lászlót kérdeztük a helyi viszonyokról.
„Mindenkinek meg kell értenie, még Románia elnökének is, hogy akkor van a romániai magyarság helyzete rendezve, ha mi úgy érezzük, hogy minket tisztelnek, és ha mi jól érezzük magunkat ebben az országban” – fogalmazott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester Klaus Johannis elnök mára tervezett székelyföldi látogatása kapcsán.
Kovászna mellett Brassó és Hargita megye is benyújtotta azt a pályázatát, amelynek eredményeképpen megújul Erdővidék úthálózata.
Várhatóan rövidesen megkezdheti üzemszerű működését az európai uniós támogatással megvalósult fotovoltaikus park Sepsiszentgyörgy szomszédságában. Habár tavaly ősszel már megkapták az engedélyt, a nem egyértelmű törvényes előírások miatt a tényleges villamosenergia-termelés még nem indulhatott el.
Több civil szervezet összefogásával holnap reggel 10-től szemétszedő akció zajlik a sepsiszentgyörgyi Őrkő utcáin, amelyben cigány önkéntesek is részt vesznek.
Bár A biztos pont a mottója az idei Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábornak, ember legyen a talpán, aki a 26 (azaz huszonhat darab) sátor több száz programjában kap egy biztos pontot vagy akár útvonalat, hogy onnan át tudjon fedni mindent, ami érdekli.
Jó néhány évvel ezelőtt egyik szenátorunknak kiszámítottam, hogy a béréből közel sem jön ki az éppen akkor átadott villája értéke, még akkor sem, ha közben semmit sem evett volna. Ekkor jött a magyarázat, hogy örökölt, földeket kapott vissza, onnan a sok pénz. A valóság az, hogy még azzal sem jött volna ki a frissen felépített villa ára, ráadásul a vagyonbevallásában még eladatlanul szerepelt a szóban forgó birtok is.