Most, hogy 90 éve (1927. június 17-én) született a pusztakamarási magyar ember, engedtessék meg egy magyar átlagembernek, hogy néhány írott szót ejtsen az egyénről: úgy is, mint emberről, és úgy is, mint szakemberről (íróról).
2017. július 19., 00:072017. július 19., 00:07
Most, hogy 90 éve (1927. június 17-én) született a pusztakamarási magyar ember, engedtessék meg egy magyar átlagembernek, hogy néhány írott szót ejtsen az egyénről: úgy is, mint emberről, és úgy is, mint szakemberről (íróról).
A kettő nem ugyanaz, pedig ugyanazon emberből valók! Szegény paraszti családból ugrott egyből az intelligenciába a két világháború közötti időből, amikor is egy régi uralkodó rendszer ment, s egy újabb jött. Ebben az időben szellemi értékeket végeztek ki, s pótolták új „értékekkel” a szovjet rulettes internacionalista illetékesek. A tanulni és a tudni vágyó, de a történelmet kevésbé ismerő buzgó fiatalember 1956 őszén megfogalmazta és megírta az erdélyi magyar írók nevében, a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségében a „Veletek vagyunk magyar kommunisták…” című szégyenteljes kommunista röpiratot. Rendszerhálából gyökereket vert az akkori mély kommunista elitbe, a politikai miheztartása miatt.
A rendszer főszerkesztőséggel, nagy nemzetgyűlési képviselőséggel, autóval, nyaralóval, puskával, piával, fehérnépekkel és egyéb kiváltságokkal honorálta 1956-os rendkívüli „ügyességét”. Ez időszakban csak selejtes írásokkal terhelte a magyar irodalmat, miközben élvezte a rendszer kényét-kedvét. Aztán amikor az 1970-es években rájött saját addigi kicsiségére, közhaszontalanságára, a rendszer álságosságára és gazemberségeire, megírta remek dráma-trilógiáját: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel.
Itt is volt egy kis bibi. Trilógiájának aktuális tartalmát csak a múltba merte ágyazni, pedig a Ceaușescu-rendszer kritikái voltak. Nem kellett volna a múltba menekítenie a jelent, ha már megbátorodott, s mert is írni róla. Sütő gyatra volt, mint ember, de remek író, legalábbis 1970 után. Az írónak szobrot a színháztérre, az embernek nem.
Mikor fogjuk már erdélyi „nagyjainkat” korrektül értékelni, megítélni? Megírni róluk a rosszat is és a jót is egyaránt?
Dr. Toducz Endre, Marosvásárhely
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!