Július 18-23. között 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort „Tusványos, a biztos pont” mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően szombaton felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
2017. július 17., 00:042017. július 17., 00:04
Július 18-23. között 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort „Tusványos, a biztos pont” mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően szombaton felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: a keddtől vasárnapig tartó rendezvényen 28 sátorban szervezik a programokat. Tusványos a legkomolyabb erdélyi fesztivál, „a szabadegyetemek szabadegyeteme” – tette hozzá.
Utalva a program mottójára azt mondta: Tusványos a biztos pont mint szabadegyetem, hiszen 28 éves intézményről van szó. Biztos pont azért is, mert a magyar nemzetpolitika összefonódik Tusványossal, nagyon jelentős gondolatok születtek ott. Kitért az autonómia és a határon átívelő nemzetegyesítés fogalmaira, hangsúlyozva, nagyon hosszú még az út az utóbbi felé.
A jelmondat azt is jelenti – részletezte a fideszes politikus –, hogy Tusványos politikai értékvilágot is képvisel, és ennek egy változó időszakban megnő a jelentősége. Utalva Donald Trump amerikai elnök Varsóban tett kijelentésére, miszerint a Nyugat megújításának értékalapokon kell nyugodnia, azt mondta: a szabadegyetem kiváló alkalom, hogy reagáljanak erre.
Rámutatott: Magyarország a visegrádi négyek soros elnökeként megpróbálja a saját értékeit Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal is megosztani, és közös platformot kialakítani. Megemlítette, hogy Tusványoson első alkalommal lép fel a Skorpió, illetve felhívta a figyelmet a népzenei sátorra, és arra, hogy a rendezvény vendége lesz Fa Nándor vitorlázó.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!