Úgy tartják, hogy a palócleves nem egy palócföldi falusi konyhában látta meg a napvilágot, hanem a híres pesti István Főherczeg szálloda menüjén tűnt fel, egy szép nyári esten (ez utóbbit ugyan csak én gondolom, azon megfontolásból, hogy csakis friss zöldpaszulyt használhattak elkészítésénél, egy ilyen puccos helyen).
Majdnem 100 tonna üveghulladék gyűlt össze pár nap alatt: a megyeszékhelyi Tega Rt. köztisztasági vállalat munkatársainak Sepsiszentgyörgyön 48 tonnát, illetve a környező településekről összesen 49 tonnát sikerült átvenni a polgároktól, akiket szorgalmukért sörrel jutalmaztak. Örömben üröm, hogy az üveg „útja” elakadt, ugyanis az egyetlen feldolgozó nem akarja átvenni a jelentős mennyiséget.
A háromszéki embereknek egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországot milyen kormány vezeti, ezért – ha már megteremtetett ennek lehetősége – el kell menni szavazni, hangoztatta Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a júliusi
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetősége több intézkedés bevezetését is tervezi a közeljövőben a közszolgáltatások javítása érdekében, jelentette be Antal Árpád (képünk).
Az első félévben a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség riasztásai közül legtöbbet a rohammentősök jegyezték: az összes telefonhívásból, 2243 segélykérésből 1253 alkalommal a „piros” mentőt igényelték a rászorulók. Kiderült az is, hogy sok a visszaélés, egyesek fölöslegesen „taxiznak” a mentőautókkal.
Új bérletrendszert vezetnek be a Sepsi Rekreatív Rt. által üzemeltetett létesítményekben. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete soros ülésén hagyta jóvá a sportbázisok, valamint a szabadidős központok működtetésére vonatkozó határozatokat.
Egy napirendi ponttal, nagy sebtében hívták össze hétfőre a megyei tanács rendkívüli ülését. Ha ezt akár egyetlen nappal elhalasztják, legalább egy hónapra állami támogatás nélkül maradnak a mozgássérült fiatalok.
A Lajtha László Alapítvány július 23–30. között idén is megrendezte a XIX. Kommandói Cigányfolklór Tábort, igaz, a nemzetközi rendezvénynek ezúttal a zabolai Csipkés adott otthont, de sem a helyszínváltozás, sem pedig az esős idő nem lohasztotta a résztvevők kedvét.
Az új oltástörvény értelmében azok a szülők kapnak majd bírságot, akik elutasítják a vakcinákkal kapcsolatos tájékoztatást, nem azok, akik megtagadják gyermekük beoltását – nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter.
Az ország nagy részén kánikulai melegre számíthatunk augusztus 10-éig, sok helyen a 40 Celsius-fokot is elérheti a nappali csúcshőmérséklet. Elszórt záporokra augusztus 7-e után van kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) következő két hétre szóló előrejelzéséből.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
Kicsiből is lehet jót és látványosat szervezni – talán így foglalhatjuk össze azt a tájékoztató jelleggel bíró népünnepélyt, amit az Angustia Leader csoport a helyi önkormányzattal közösen hozott össze Esztelneken, és ami egy 12 részes rendezvénysorozat második részét képezte, ugyanis a pályáztató egyesület első alkalommal Gelencén szervezett hasonlót, hogy ismertesse a tevékenységét és felkarolja a helyi értékeket.
Motorosok, motorbiciklik rajongói, rock- és metálzene-kedvelők, könnyed kikapcsolódásra vágyók, hagyományőrzők, vagy épp a család részére, kicsiknek és nagyoknak tervezett hétvégi programon lenni akarók jöttek el a Flagellum Dei MC Székelyföld által megrendezett 10. Csillagösvény Motoros Találkozóra a Katrosába.
Egyhetes akklimatizálódás után „komolyra fordultak” a dolgok a Tien Shan 2017 expedícióban: a csapat előbb az 1-e, majd a 2-es táborban kezdte meg az építkezést. Sajnos az expedíció egyik tagját visszafordították az orvosok.
Hatodik helyen zárta a romániai női kosárlabda-válogatott az elefántcsontparti Abidjanban zajlott a VIII. Frankofón Játékok tizenhat csapatos kosárlabdatornáját. A kézdivásárhelyi Lénárt Paula és a sepsiszentgyörgyi Kelemen Kincső is sokat hozzátett a csapat játékához.
Csíkszereda sporttörténetének első akadályfutó-versenyét, a Székely Hajszát augusztus 5-én, szombaton a csíksomlyói nyeregben és környékén bonyolítják le. Az erőpróba a magyarországi Hajsza sorozat erdélyi „kistestvére”, helyi fővédnöke Böjte Csaba, ferences szerzetes.
Több anyaországi sajtóorgánum, köztük jelentős látogatottságú világhálós hírportálok, így a 888, a Pesti Srácok, az Origo és a Magyar Idők is foglalkozott azzal az érdekes fejleménnyel, hogy idén nem lépett fel Vona Gábor a „maga Tusványosán”, az EMI-táborban.