Augusztus 1–6. között Zabolán a Roy Chowdhurry-Mikes Alapítvány szervezésében tartják a hagyományos, immár 6. Zabolai Népzene és Néptánc tábort.
A tavalyi feljelentésből származó kellemetlenség nem szegte kedvét az Ifjúsági Klub Újfaluért (IKÚ) fiatal csapattagjainak, mert idén negyedik alkalommal is megszervezték a Sátortábort a mikóújfalusi sportpályán. A hétvégén zajló kétnapos rendezvény visszaállt a régi kerékvágásba, ám sokkalta sikeresebb a táborlakók körében, egyre többen vesznek részt.
Hétvégén, szombaton és vasárnap tartják Kommandón a falunapot, ahol a színpadi előadások mellett többek közt különböző vetélkedők, élményvonatozás és airsoft lehetőség is lesz.
A héten ismét megkezdték a régészeti feltárást a Füvenyestetőn, Málnásfürdőn. A negyedik éve folyó kutatás egy rézkori, a Krisztus előtti 5. évezredből származó települést hoz a felszínre a Székely Nemzeti Múzeum régészének, Sztáncsuj Sándornak a vezetésével.
Korlátozásokat helyeztek kilátásba az elsősorban az Erdélyt sújtó hőség miatt az országutakon és a vasúton. A vasúti infrastruktúrát kezelő CFR Infrastructura társaság közleményben tudatta: ahol és amikor a helyzet megköveteli, csökkentik a vonatok sebességét a közlekedés biztonsága érdekében.
Jóváhagyta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét kedden, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
A kézdivásárhelyi Functional Fitness csapata több mint egy éve rendszeresen indul különböző Spartan Race akadályfutó versenyeken, amelyekről mi is rendszeresen beszámolunk. A legutóbbi, kazincbarcikai futam után hatalmas meglepetés érte a csapatot, ugyanis eredményeik alapján meghívást kaptak a szeptemberi, andorrai Európa-bajnokságra. Katona Csaba csapatvezetőt kérdeztük erről a lehetőségről.
Tizenhat magyar, és tizenöt romániai sportoló áll rajthoz a pénteken kezdődő atlétika-világbajnokságon, közülük Márton Anitától, Pars Krisztiántól és Baji Balázstól számíthatunk kiugró eredményre. A legtöbben úgy vélik, Usain Bolt búcsúfellépése lesz a vb fő szenzációja.
Múlt héten tartotta soros tanácsülését Kovászna város önkormányzata, ahol a költségvetés-kiegészítésről (pénzt hagytak jóvá a városrendezésre, a tanügynek, a sportnak stb.), illetve a Vizek (Apelor) utca közművesítésének feljavításáról és bővítéséről döntöttek.
Júliusban a Tinódi Vegyeskar meghívására Szigetvárra látogatott a kovásznai Pastorala kamarakórus, hogy közösen ünnepeljék a 2003 óta testvérkórus, a Tinódi Vegyeskar fennállásának 60 éves, a szigetvári kórusmozgalom 140 éves évfordulóját.
Idén szeptember 22–24. között a magyarországi Szarvason ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), tudtuk meg Boldizsár Bélától.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Meghalt egy rendőr. Férj, apa, ember. Egy vadállat gazember megölte. Nem tagadható, borzalmas tragédia. Semmiképpen nem szeretném megbántani a gyászolókat, csupán egy elvi kérdésről írok. Maga a belügyminiszter megjelent a temetésen. Hasonló módon, amikor katonák veszítették életüket – nagy részük Irakban, Afganisztánban – nemzeti ügy lett halálukból.
Mikóújfalu polgármestere nemrég az Országos Fejlesztési Programhoz (PNDL) nyújtott be vízrendszerfelújításról szóló pályázatot, amelynek nyomán a következő években a település teljes vezetékes hálózatát felújítanák.
Közzétette a Kovászna megyei tanfelügyelőség a júliusi igazgatói versenyvizsgák eredményét. A meghirdetett 33 igazgatói és 20 aligazgatói tisztségből 25-öt, illetve 13-at betöltöttek.
Azt akarjuk, hogy Románia ne tudjon önkényesen dönteni a magyar kisebbség ügyeiről, hogy tartsa be az EU-hoz való csatlakozásakor ígért vállalásokat. Ezért kell aláírni a hagyományos kisebbségek jogainak garantálásáról szóló Minority Safe Pack-et, hangzott el a júliusi megyeinfón is.
Új rendelkezéseket hozott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a taxizással kapcsolatosan. A tanács soros ülésén hagyta jóvá a taxival végzett személyszállítás szervezési szabályzatát.
Hétfő délután a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban a maga nemében egyedüli lakossági fórumot tartott Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, parlamenti képviselő. Tudomásunk szerint ugyanis az elmúlt 27 év alatt egyetlen képviselő sem számolt be az általa végzett munkáról (a szerző tudomása szerint – szerk.).