Hirdetés

Felénél tartanak

Sikeresnek mondható az egészségügyi igazgatóság és a prefektúra által kezdett oltási kampány: egy hét alatt több mint felét immunizálták a 600, kanyaró ellen beoltatlan gyereknek.

Hirdetés

Szentgyörgyi pionírok

2013 tavaszán pattant ki az ötlet egy kezdeményezőkészséggel rendelkező hobbikertész fejéből, hogy közösségi kertet alapítson. Nem is túl sok keresés után meglett a terület, s meg hozzá az akkor még többnyire ismeretlen városi kertésztársak is, és elindult a munka. A nagy cél pedig akkor még a biokert volt...

Szentgyörgyi pionírok
Szentgyörgyi pionírok
2017. augusztus 02., szerda

Szentgyörgyi pionírok

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Beoltassam, ne oltassam?

Ki döntheti el, hogy elvegye-e saját, vagy más életét? A biblia szerint csak Isten. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” – mondja Pál apostol a korinthusbeliekhez írt első levelében. Ha innen indulunk ki, akkor a saját életemet sem vehetem el, de jöjjünk „közelebb”, mert a biblia olvasása erősen kiment divatból, öngyilkosságból világbajnokok vagyunk.

Beoltassam, ne oltassam?
Beoltassam, ne oltassam?
2017. augusztus 02., szerda

Beoltassam, ne oltassam?

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Csökkenhet a nettó fizetés

A kormány tervei szerint jövő év januárjától a társadalom- és egészségbiztosítási járulékok terhét leveszik a vállalkozók válláról, és az alkalmazottaktól vonják le. Az összegek kiszámítása, az bérekből való levonás és a befizetés továbbra is az alkalmazó feladata, közölte a pénzügyminisztérium.

Csökkenhet a nettó fizetés
Csökkenhet a nettó fizetés
2017. augusztus 02., szerda

Csökkenhet a nettó fizetés

2017. augusztus 02., szerda

Táborozva fejlődnek

Neves gazdasági szakemberek és trénerek segítik a vállalkozó szellemű háromszéki fiatalokat a szakmai továbbfejlődésben, de a vállalkozási életben hasznos tippeket és munkaeszközöket is nyújt az augusztus 17 és 20-a között nyolcadik alkalommal rendezett gazdasági műhelytábor.

Táborozva fejlődnek
Táborozva fejlődnek
2017. augusztus 02., szerda

Táborozva fejlődnek

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Nem vonzó a közpénz

Sok vállalkozó lemond az állami és önkormányzati megrendelésekről, és inkább vállalja a magánszférában kínálkozó kisebb értékű, de kevésbé bonyodalmas munkálatokat. Ennek oka, hogy a közbeszerzéseken meghirdetett munkálatok megszerzéséért túlbonyolított a bürokrácia, túlzottak az ellenőrzések és késlekednek a kifizetések, mutattak rá háromszéki gazdasági és önkormányzati szakemberek.

Nem vonzó a közpénz
Nem vonzó a közpénz
2017. augusztus 02., szerda

Nem vonzó a közpénz

2017. augusztus 02., szerda

Sikeres volt a marosi Eb

Az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen zajlott a terepduatlon és tereptriatlon Európa-bajnokság, ahol a sepsiszentgyörgyi Imreh László több próbában is eredményesen teljesített a korcsoportoknak kiírt amatőr futamokban. Az U23-ban egyik főesélyesnek számító Dániel Attilának viszont nem sikerült jól a terepduatlon-viadal, nem tudta befejezni a versenyt.

Sikeres volt a marosi Eb
Sikeres volt a marosi Eb
2017. augusztus 02., szerda

Sikeres volt a marosi Eb

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

A Sepsi OSK a 11. helyen

Az Astra Giurgiu könnyedén, 3-0-ra győzte le a Temesvári ACS Polit a labdarúgó I. liga 3. fordulójának záró mérkőzésén hétfő este. A rangsort az a Botoşani vezeti, amely múlt pénteken 5-1-es csapást mért a Sepsi OSK-ra.

A Sepsi OSK a 11. helyen
A Sepsi OSK a 11. helyen
2017. augusztus 02., szerda

A Sepsi OSK a 11. helyen

2017. augusztus 02., szerda

Edzőmeccs a KSE-nek

Ma délután újabb felkészülési mérkőzés vár a III. liga rajtjára készülő Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapatára, amely 18 órától azt az FK Csíkszeredát látja vendégül a Sinkovits Stadionban, amely az előző szezonban az utolsó pillanatban maradt le drámai módon a II. ligába való feljutásról.

Edzőmeccs a KSE-nek
Edzőmeccs a KSE-nek
2017. augusztus 02., szerda

Edzőmeccs a KSE-nek

2017. augusztus 02., szerda

Parancsot teljesített

Meglepően sokan emlékeztek a fehéregyházi csatában 1849. július 31-én eltűnt lánglelkű költőnkre, Petőfi Sándorra a történtek 168. évfordulóján, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban. Czegő Zoltán író, költő immár negyedik alkalommal szervezte és valósította meg saját erejéből a szintén általa megálmodott ünnepélyes főhajtást.

Parancsot teljesített
Parancsot teljesített
2017. augusztus 02., szerda

Parancsot teljesített

2017. augusztus 02., szerda

Unitárius találkozó

Az Olt rákosi szorosának nyugati kijáratát felügyelő két piramis alakú hegynek, az ürmösi Tepének és alsórákosi Tepőnek szomszédságában, a Tepe patak festői szépségű völgyében tartották nyolcadik találkozójukat az Olt menti unitáriusok.

Unitárius találkozó
Unitárius találkozó
2017. augusztus 02., szerda

Unitárius találkozó

Hirdetés
Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

KreaTúra hatodszor

Összesen 32 gyerek, 6 önkéntes és 11 előadó vett részt július 17–23. között a hatodik alakalommal megszervezett KreaTúra táborban. A sepsibükszádi iskola tornatermében felütött főhadiszállásra nem csak Háromszékről, hanem Hargita, Maros megyékből, sőt külföldről is érkeztek résztvevők.

KreaTúra hatodszor
KreaTúra hatodszor
2017. augusztus 02., szerda

KreaTúra hatodszor

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Embertelen körülmények

Munkakörülményeik és túlterheltségük miatt tiltakozó akciókat hirdettek a romániai börtönőrök kedden, első lépésként megtagadva a túlórázást – közölte Sorin Dumitrascu, a büntetés-végrehajtási intézetek szakszervezeti szövetségének (FSANP) elnöke.

Embertelen körülmények
Embertelen körülmények
2017. augusztus 02., szerda

Embertelen körülmények

2017. augusztus 02., szerda

Szatmárnémetiben jelezték

Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti szélén fedezték fel egy háztáji gazdaságban – közölte kedden az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.

Szatmárnémetiben jelezték
Szatmárnémetiben jelezték
2017. augusztus 02., szerda

Szatmárnémetiben jelezték

2017. augusztus 02., szerda

Milyen ünnepre számíthatunk?

Egy magát de facto ortodox nemzetállamként definiáló Románia 2018 decemberében a – fogalmazásukban – a román történelem legnagyobb megvalósításának 100. évfordulóját ünnepli, a magyar közösség ugyanezt a dátumot gyásznapként tartja számon. Az RMDSZ-nek különleges szerep jut ebben az időszakban, hiszen a román média és a románság szerint a szövetség szájából elhangzottak a magyarok üzenetét jelentik. Mit tehet a hátralévő hónapokban az RMDSZ, mi a megfogalmazott feladata, kérdeztük Porcsalmi Bálint ügyvez

Milyen ünnepre számíthatunk?
Milyen ünnepre számíthatunk?
2017. augusztus 02., szerda

Milyen ünnepre számíthatunk?

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Idén is lesz Családi Nap a SIC Feszten

Idén is tartalmas, szórakoztató és hasznos programokkal várja a kicsiket és nagyokat a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem keretén belül megszervezett Családi Nap augusztus 12-én, szombaton, 10–18 óra között Csomakőrösön.

Idén is lesz Családi Nap a SIC Feszten
Idén is lesz Családi Nap a SIC Feszten
2017. augusztus 02., szerda

Idén is lesz Családi Nap a SIC Feszten

2017. augusztus 02., szerda

Koronát vagy jogot?

Ha már minden szóba kerülhet a romániai magyarság ellen, és érette is cseppnyi, meg kell említenem azt minden viccen kívül, hogy Romániában igenis létezik királyság. Londonban kell kezdenem az emlékeztetést, ugyanis ott ült össze az Első Nemzetközi Roma Világkongresszus 1971-ben. És máris pontosítsunk!

Koronát vagy jogot?
Koronát vagy jogot?
2017. augusztus 02., szerda

Koronát vagy jogot?

Hirdetés
2017. augusztus 02., szerda

Xantus Géza kiállítással lesz jelen a városünnepen

Lassan véglegessé válik a kézdivásárhelyi városnapok összesített programja, ez elérhetővé válik augusztus 7-től a rendezvény honlapján. Ahogyan az elmúlt években, idén is népes szervezőcsapat dolgozik a színes programkínálaton, az Incze László Céhtörténeti Múzeum, többek között, tartalmas konferenciával és tárlatmegnyitóval járul hozzá.

Xantus Géza kiállítással lesz jelen a városünnepen
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés