Az Olt rákosi szorosának nyugati kijáratát felügyelő két piramis alakú hegynek, az ürmösi Tepének és alsórákosi Tepőnek szomszédságában, a Tepe patak festői szépségű völgyében tartották nyolcadik találkozójukat az Olt menti unitáriusok.
2017. augusztus 02., 00:112017. augusztus 02., 00:11
Az Olt rákosi szorosának nyugati kijáratát felügyelő két piramis alakú hegynek, az ürmösi Tepének és alsórákosi Tepőnek szomszédságában, a Tepe patak festői szépségű völgyében tartották nyolcadik találkozójukat az Olt menti unitáriusok.
A mintegy százötven alsórákosi, datki, felsőrákosi, olthévízi, ürmösi unitárius és más felekezetű, illetve a Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör más egyházközségeit képviselő résztvevő Istenhez imádkozni, önmagával és a szomszédos gyülekezetek tagjaival találkozni, családi és baráti kötelékeit erősíteni, egymásnak örvendeni érkezett a 2010-ben kezdeményezett találkozó helyszínére.
A felsőrákosiak által 2013-ban épített kőszószéktől elsőként nt. Török István esperes köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében megmaradásra, helytállásra biztatta őket. Idén a datki unitárius egyházközség volt a soros szervező, így a találkozó ünnepi istentisztelete keretében a szószéki szolgálatot t. Major László datki unitárius lelkész, az énekvezéri szolgálatot Marczi Szidónia kántor végezte. „Nyolc évvel ezelőtt találták ki ezt a találkozót, de a gondolat nem volt újdonság, mert az ember évezredek óta kimegy a természetbe és vágyik fel a hegyre, a hegyek magasságára, amely a teremtő Istennel való találkozásának helyszíne. Mi is azért jövünk fel a Tepe patak völgyébe, hogy találkozhassunk Istennel és saját lelkünk jóságával. Azért jövünk ide, hogy közelebb kerülhessünk Teremtőnkhöz, önmagunkhoz és egymáshoz” – mondotta ünnepi beszédében a lelkész.
Az istentiszteletet követően a datki ifjúsági gitárcsoport és az alsórákosi Rozmaring tánccsoport felnőtt táncosainak előadása következett, majd a házigazdák átadták a vándorzászlót a jövő évi találkozót szervező felsőrákosi egyházközség képviselőjének, Pető Elemér gondnoknak. A találkozót közös ebéd, baráti beszélgetés és nótázás zárta, amelynek hangulatát az abásfalvi cigányzenekar jelenléte is fokozta.
Demeter Zoltán
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!